Budapest, V. kerület, Aulich utca 3.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Piros ruhás nő, Csempekép

Budapest
V. kerület, Aulich utca 3.
Az Aulich utcában, a Szabadság tér és a Batthyány-örökmécses között.

Felállítás1901


Szende András
2009.02.12. 23:54
A három+félemeletes lakóház 1901-ben épült Kőrössy Albert tervei szerint (lehet, hogy a csempeképet is ő tervezte?) a Walkó család számára. A ház az elmúlt évszázad alatt teljesen lepusztult (alig volt rajta vakolat), de pár éve felújították.
Mint a képeken is látszik, nyaktekerés kell a kép megnézéséhez, annyira szűk az utca.
Göröntsér Vera
2024.07.19. 22:37
Hát nem, most már biztosra kiderült, a csempeképet nem Kőrössy Albert tervezte. Másrészt Maróti Géza "csak" a homlokzatot dúsan borító domborműveket, szobrászati alkotásokat készítette.
A Facebook-on jelent meg egy archív fotó a házról, mellette összefoglalva az infó-k: "Walkó-ház (ép. 1901., terv: Körössy Albert Kálmán), a legfelső emeleten 'Éva az Édenkertben' Zsolnay kerámia kompozícióval (Darilek Henrik...)". [1]
Sokat keresgéltem, mire belenyugodtam, az alkotó valóban Darilek Henrik. Meggyőző képet találtam, ami egyértelműen bizonyítja. Az alkotás tervét mutatja, ezen jelzet látható, ami nagy segítség az azonosításhoz (Kőrössy műépítész számára készült). A kép részleteiben szinte teljesen azonos a homlokzat oromzatán látható képpel, annyi eltérést mutat csak, ami természetesnek vehető egy terv és a végleges mű között.
Az itt olvasható leírás a mű keletkezését 1908-ra teszi, ami nem dokumentált adat, hanem arra alapoz, hogy Darilek abban az évben kezdte meg folyamatos tevékenységét Budapesten. Ez lehetséges, de akkor azt a tanulságos kivételt hozná magával (ami valós alternatíva), hogy a csempekép később készült, mint ahogy az épület felépült.
De Darilek ezt megelőzően a Zsolnay-gyár tervezőjeként működött. [3] nem tartom lehetetlennek, hogy Kőrössy már akkor felkérte a terv elkészítésére.
Utóbbi forrás cikke olvasása ajánlott.
Források:
[1] Infó-k általában: https://www.facebook.com/photo/?fbid=8231412883543510&set=gm.3311969458933169&idorvanity=339696266160518
[2] Oromzati dekoráció terve: https://gyujtemeny.imm.hu/gyujtemeny/terv-oromzati-dekoracio/1278?f=1v81PByg1h31kuLrKXKFqCbXX3wQUmP6auJt9iH6ELE6MW7BoN7yDxpRzxa18GplAz7yDMb2rObybH7BXxdx8Gpl4Hq5APnmcKpN8Y&n=43
[3] Éva az édekertben (Szuhai Barbara, 2022): https://egy.hu/zonantul/eva-az-edenkertben-mirol-mesel-a-piros-leples-holgy-a-belvarosi-szecesszios-haz-homlokzatan-111070?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR3_lRM7Pvz9NPGuI76sJcq005mQKxhHnmdpmQiDm2E6nE7QBTLw3_jVBJg_aem_KEWUZrQwx7AMN4PhU41Jhw




Cím alapján hasonló

"Éva az Édenkertben" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
13989
Feltöltve
2009.02.12. 23:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.02.12. 23:41

"Éva az Édenkertben" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
13990
Feltöltve
2009.02.12. 23:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.02.12. 23:44

"Éva az Édenkertben" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
13991
Feltöltve
2009.02.12. 23:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.02.12. 23:47

"Éva az Édenkertben" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
14006
Feltöltve
2009.02.13. 11:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.02.13. 11:15

"Éva az Édenkertben" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
14007
Feltöltve
2009.02.13. 11:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.02.13. 11:16

"Éva az Édenkertben" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
516967
Feltöltve
2023.02.19. 10:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ45/10 • 1/500 • 18.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 23.02.19. 10:13

Archív fotók

"Éva az Édenkertben" c. alkotás fotói

Fotó: Csigó László
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191947
Forrás
Budapest folyóirat, 1982. szeptember
Évszám
1982
Feltöltve
2015.01.04. 16:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.01.04. 16:28
1982, Archív felvétel
Fotó: Csigó László
Összesen 7 fotó

Műlap története

07.19. 22:37
Az "Éva az Édenkertben" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.02.19. 10:13
1 új fotót töltöttem az "Éva az Édenkertben" műlaphoz
19.02.15. 18:11
Megérintettem az "Éva az Édenkertben" alkotást
18.11.15. 16:45
Megérintettem az "Éva az Édenkertben" alkotást
17.02.26. 15:36
Megérintettem az "Éva az Édenkertben" alkotást
15.01.04. 16:28
1 új fotót töltöttem az "Éva az Édenkertben" műlaphoz
09.02.13. 11:16
1 új fotót töltöttem az "Éva az Édenkertben" műlaphoz
09.02.13. 11:15
1 új fotót töltöttem az "Éva az Édenkertben" műlaphoz
09.02.12. 23:54
Szende András publikálta "Éva az Édenkertben" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.