Ősz lévén az arborétumok különleges látványt tartogatnak a természetjárók számára. A színek játéka kimeríthetetlen. Egy ilyen csavargás közben találkoztam az évszakok kőből faragott alkotásaival. Sződi István^[1] alkotásai remekül illenek az arborétum hangulatához. Az évszakok körbeölelik a tér közepén elhelyezkedő Silvanus című művét.
Délről érkezvén a Tavasz az első amit megpillantunk. Hirtelen bukkant fel előttem, bokrokkal körbevéve, először egy nagy szárnyas rovarnak néztem. Közelebb érve láttam, hogy egy hóvirág bontja ki a szirmait.
Gyerekkoromban édesanyámnak csokorszám szedtem a közeli erdőben hóolvadás után. A kertünkben a mai napig van néhány, februárban az elsők között virágzik.
"A hóvirág az év (egyik) első virága, és a virágszimbolikában ő jelképezheti a reményt, a tisztaságot és az elégtételt is. A remény jelképeként szorosan kapcsolódik a keresztény kultúrkörhöz is, hiszen a Paradicsomból kiűzetett első emberpár a vigasztaló hóvirágot látta meg elsőként. Ezenkívül a hóvirág Szűz Mária tisztaságát is jelképezi."^[2]

A műkőből készült alkotást az elmúlt közel negyven év megviselte, hóban, fagyban napsütésben csalt mosolyt az arra járók arcára. Mostanra régi fénye, csillogása megkopott, de még ennyi idő elteltével is büszkén hirdeti, hogy közeledik a tavasz. Talapzatán felirat is jelzi ezt. Tudomásom szerint ez az egyetlen mű, amelyen szignója szerepel.

---