A Rác fürdő zuhanyterme tondói
Egy aktuális hír döntötte el az eddig talonban lévő anyag sorsát. Idén végre átadásra kerülhet a műemléki rekonstrukció után használaton kívül álló Rácz fürdő. Egy kálvária, ami közel tíz éve húzódik... ha az előzményektől eltekintünk, hiszen a fürdő sorsa soha nem volt mentes a viszontagságoktól.
A fürdő tehát közel tíz éves tetszhalott álmát aludta, miközben csillogóan új állapotban várta (volna) látogatóit. Az így eltelt idő alatt többször volt alkalom megtekintésére, bejárásokat szerveztek – a tény ambivalens érzéseket keltett. A csoportot, amivel én 2016, májusában bejártam az érdekes, újszerű, mégis élettelen és üres épületet, a rekonstrukciót vezető építész vezette.
A fürdő zuhanytermének rekonstrukciója az archív kép (ez nem fénykép, valószínűleg metszet) tanúsága szerint nem pontos, a domborművek most a korábbi zuhanyozó fülkéket leváltó kivezető ajtók felett helyezkednek el és kettesével ismétlődnek (két ilyen ajtó van). Témájuk nem tipikusan a fürdő életéhez kapcsolódik. Az allegorikus ábrázolások két hölgyet mutatnak, az üzenet. Egyikük részint egy csokor virágot, másik kezével egy bárányt tart. A másik ábrázolásnál egy méretes kalapácsot, másik kezénél talán az üllőt láthatjuk. Így a mezőgazdaság, ill. az ipar megjelenítésére gondolok.
A műlap szerkesztésének megkezdése óta újabb újságcikkeket találtam. Amennyire meg tudom ítélni, a tulajdonviszonyok mégsem rendeződtek. A cikkek a műemléki rekonstrukción átesett fürdő és a hozzáépített szálló megvételéről szólnak, miközben felszámolási eljárások folynak. A lehetséges vevők a főváros, ill. a kormány. A cikkek 2019 májusából, ill. szeptemberéből származnak. Külön forrást nem jelölök, fellelhetőségük az internet.
Filepkó Dominik: Véget érhet a Rác Fürdő kálváriája: http://pestbuda.hu/cikk/20181105_veget_erhet_a_rac_furdo_kalvariaja

"A Rác fürdő zuhanyterme tondói" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/25 • 9.2mm • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Rác fürdő zuhanyterme tondói" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/20 • 50.2mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Rác fürdő zuhanyterme tondói" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/10 • 50.2mm • ISO2000
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Rác fürdő zuhanyterme tondói" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/15 • 14mm • ISO2000

ƒ35/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Rác fürdő zuhanyterme tondói" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/8 • 14mm • ISO800

ƒ35/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO3200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

"A Rác fürdő zuhanyterme tondói" c. alkotás fotói
(Liber Endre könyvéből: Liber Endre: Budapest fürdőváros kialakulása. 2. kötet, 1934.)
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
(Liber Endre könyvéből: Liber Endre: Budapest fürdőváros kialakulása. 2. kötet, 1934.)Kevesebb szöveg