A Műcsarnok legújabban szervezett tárlata a Szabadjáték / Szobák címet viseli, amit a Szabadjáték – II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon kiállítás részeként rendeztek meg. Szurcsik József kurátor szavaiból: "...három térben kínál betekintést az itt kiállító művészek életművébe: benyithatsz a szobák ajtaján, belepillanthatsz... Nem vagyunk egyformák, ne is legyünk azok, minden részecskénk hasonlósága legyen a különbözőségünk építőeleme..."
A záró mondatok: "Odakinn vagy idebenn a szobákban művek várnak térben és időben Rád! Csendben vagy harsányan szólnak hozzád. Minden egyes alkotás a Tiéd, hagyd, hogy így legyen, engedd magadhoz a saját alternatívádat, hadd teljesedjen ki benned, szélesedjen, erősödjön meg általad a Te valóságodban ez a feltétlen és szabad játék, legyél a részese!
A szabadság szobái, a játékoké, a személyes játéktéré, a szabad játéké." ^[1]

Az alkotás "odakinn" a Műcsarnok mellett kapott helyet. Figyelemfelhívó. Sok mindent nem írok le, amibe beleütköztem abban a két napban, amióta az alkotás megérkezett ideiglenes állítási helyére. Nem tekintem alapnak azokat az írásokat, amik előítéletből születtek, sőt ferdítéseket tartalmaznak.
Kortárs alkotás, egy férfi, fiú (!) ülő akt szobra. A kortárs művészet nem sűrűn találkozik osztatlan megértéssel. Aki megengedi magának, hogy közelítsen, nyitottnak kell lennie, a megértés szándékával.
Az alkotás (vagy elődje – várom a visszajelzést a pontosításhoz) már ideiglenesen megjelent 2015-ben a Várkert Bazár Öntőházában. Olvasom, akkor is "megosztó" volt. Az eltelt öt év alatt a "néző" nem változott, vagy éppen rögzült az ellenállás? A korábbi felállítás lapjának nézettsége kiugró. Ez rendben is van, örülünk, ha a tájékozódásban szerepünk van. Kérdés, hányan nézték meg személyesen az alkotást, ki az, aki kiemelkedett a fotel kényelméből? Kik lesznek, akik elmennek a kiállításra, mert nyitottá válnak, benyitnak azokba a szobákba, hogy sajátja lehessen ami elé tárul?
Látom, a "boldisan" nagy testű (pucér) fiú ülő helyzetben szétvetett lábaira támaszkodik, az ég felé néz. Rácsodálkozik az univerzum felette látható csillogó világára. Látod a kerek szemeket, a megnyúlt orrot, az "Ó" betűt (hangot) formáló szájat? A nagy, melák fiú ismerkedik, tanul. Nyugalmi helyzet, megfeszített figyelem. Ez a világ innentől az övé, hagyja magához közelíteni, a saját valóságaként erősödni.

---