„Boldog feltámadást, uraim!”- így búcsúzik a világtól a Hídember című filmben gróf Széchenyi István.^[1]
A nagycenki temető kapuja fölötti felirat a legősibb magyarországi feltámadási ének kezdősorával hirdeti: „Kristus feltámada”.
A mauzóleum felé haladva, – amely mai formáját 1806-1810 között nyerte el – gróf Széchenyi István gondolaiból vett idézeteket olvashatunk a kövezeten.
„Tekintsünk a keresztény népekre, mert többet-kevesebbet, csak ezek közt él, vagy lappang a haladási szellem.” (Szerelem, szeretet 1858.)
A dór oszlopokkal és görögös timpanonnal díszített klasszicista homlokzat az örök mennyei boldogságba vetett hit reményét testesíti meg. A dombormű Ringer József kőműves-építőmester nevéhez fűződik.^[2][3]
Középpontjában a remény (spes) szimbólumát látjuk. Az egyik angyal kezében égő fáklya van.^[4] (A lefelé fordított fáklya a halára utal.) A domborművön pedig lobogó fáklyát látunk, ami a feltámadás, az örök élet reményébe vetett hitet szimbolizálja.

gróf Széchenyi István mindennapi imádsága:
MINDENHATÓ ISTEN, – hallgasd meg mindennapi imádságomat.
Töltsd el szívemet – angyali tisztaságú szeretettel – embertársaim iránt, – hazám iránt és honfitársaim iránt!
Világosíts meg egy Kerub szellemével – és gondolkodó erejével.
Engedd, a jövendőbe pillantanom; – a jó magot a rossztól megkülönböztetnem.
Sugalld nekem, – mit és hogyan kell kezdenem, – hogy egykoron a talentummal, – melyet reám bíztál, – elszámolni tudjak.
Gondolkozni és dolgozni akarok – éjjel-nappal, – éltem fogytáig.
Gyarapítsd, ami jó, – tipord el születésekor, – ami netán rossz gyümölcsöt teremne.
Segíts nekem, – hogy a világon mindent – lelkem igaz alázatával – szemlélhessek és kezdhessek… .
Ez imádságom ne mondassék, – hanem szüntelen cselekvés által – küldessék a mennybe.
Amen.

Egykor szokás volt Nagycenken, a „legnagyobb magyar” falujában, hogy minden vasárnapi szentmise után elimádkozták a jelenlévők Széchenyi imáját, majd elénekelték a magyar himnuszt.

---