A Szent György Borház homlokzati díszei
Mennyország körút
Homlokzatán a tizennégy segítőszent közül Szent György domborműves ábrázolása áll, amit legyőzi a sárkányt. Csillagokkal, szőlőfürtökkel díszített, és rajta a 19. században épült pince felújításának dátuma, 1996.
Hamvas Béla így ír a szentgyörgyhegyi és badacsonyi borról:
„A férfilény minden árnyalata megvan benne, az önmagában gyönyörködő Nárciszusztól az aszkétáig, és a királyi előkelőségtől a bohémségig. Nagy szó. Mert mindegyik hegy egész kozmosz. Valamennyi fajta megterem itt, a rajnai és olasz rizlingtől kezdve az aszúkig. A nagy híres fajták a szürkebarát és a kéknyelű. A badacsonyi és a szentgyörgyhegyi között lévő különbségről, majd ha az egyetemen a bortudományi tanszékre kineveznek, egy fél évig fogok előadni. Ez az iskolapéldája annak, hogy két nagy bor miben tud egymáshoz hasonlítani és miben tud különbözni.”[1]
Szent György katona volt, aki Diocletianus császár uralkodása alatt keresztény hitéért halt vértanúhalált.[2]
A tizennégy segítőszent egyikeként is tisztelet övezi.[3]
Ünnepnapja: április 23-a hazánkban is ősi pásztorünnep.
Az Érdy-kódexben fennmaradt litánia szerint „az üldözöttek bátor oltalmazója, hatalmas pártfogó a hitellenes kísértésekben”.[2]
[2] Sárkányölő Szent György: http://lexikon.katolikus.hu/G/Gy%C3%B6rgy.html
[3] Tizennégy segítőszent: http://lexikon.katolikus.hu/T/tizenn%C3%A9gy%20seg%C3%ADt%C5%91szent.html
Normál és archív fotók

"A Szent György Borház homlokzati díszei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/800 • 300mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ63/10 • 1/640 • 116mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szent György Borház homlokzati díszei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 110mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szent György Borház homlokzati díszei" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/640 • 122mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Szent György Borház homlokzati díszei" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Adalék vagy máshol

"A Szent György Borház homlokzati díszei" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • 58mm • ISO100