Kavicsfogú álteknős
A feltárást Laczkó Dezső, az ismert geológus végezte, tudományos leírását egy német paleontológus, Otto Jaekel rögzítette.
Már 2000 óta napirenden volt, hogy meg kéne jeleníteni az ősmaradványt, de csak mostanában sikerült a megvalósítás.[1] Most azonban több formában is megjelent, festmény, szobor emlékezik róla. A hivatalos pályázatot Lugossy László nyerte – ld. a kapcsolt lapon. A leletet megörökítő alkotást tartom én az etalonnak.
Öt további alkotás is készült a témában, ennek három darabját valamivel az "etalon" előtt avatták fel. Itt pályázatról hírt nem találtam, az önkormányzat jóváhagyta a kis szobrok "kihelyezését",amik közül hármat különböző helyszíneken avattak – valamivel korábban, mint a már bemutatott változatot.
"...a szobrok közterületi elhelyezésének fő célja, hogy a Laczkó Dezső piarista tanár, geológus által a 20. század elején a jeruzsálemhegyi egykori kőfejtőben megtalált Placohelys placodonta (kavicsfogú álteknős) ősállatot mint veszprémi nevezetességet ismertebbé tegye és népszerűsítse....[az állat] a Kréta korban élt páncélos teknősféle volt, mintegy 80-90 centiméter hosszúságú".[2][3]
(Sajnos, az állítás pontatlan, ld. Katona Lajos geológus megfogalmazását: "...a mai valódi tengeri teknősöktől több szempontból is eltért, például hátpáncélját erős tüskék borították; végtagjai laposak voltak, az ujjai elkülönülten helyezkedtek el, és a mai teknősöknél rövidebb lehetett a farka..." [4]
Az elkészült öt kis szobor figurája megegyezik. Fontos viszont, hogy mindegyik más-más tevékenységet folytat. Ezzel alkalmazkodik a felállítás helyszínéhez, ill. így, vagy úgy környezete valamilyen jellegzetességéhez. Ez a figura az Eötvös Károly Megyei Könyvtár közelségében kapott helyet, nem meglepő tehát, hogy egy könyvet tart kezében és elmélyülten olvas. A könyvön látható ábra pedig nem más, mint a "város logója".[2][3]
[2] Híradás avatásról: https://www.veol.hu/helyi-kozelet/2022/09/harom-helyszinen-avattak-fel-a-kavicsfogu-alteknost-veszpremben
[3] Általános.: https://www.veszpreminfo.hu/hu/hirek-aktualitasok/mar-harom-helyszinen-is-megtekintheto-a-kavicsfogu-alteknos-bronzszobra-veszpremben-2023-01-23
[4] Katona Lajos az álteknősről: https://mttmuzeum.blog.hu/2022/12/20/kavicsfogu

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/200 • 10.1mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 50.2mm • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/160 • 27mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/125 • 19.4mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • 9.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/125 • 9.5mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/125 • 9.5mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/320 • 4.4mm • ISO80

ƒ35/10 • 1/250 • 4.4mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • 4.4mm • ISO80

ƒ63/10 • 1/250 • 50.2mm • ISO800

ƒ35/10 • 1/125 • 4.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • 4.4mm • ISO125