Kavicsfogú álteknős
Feltárása Laczkó Dezső geológus nevéhez fűződik, majd tudományos leírását egy német paleontológus, Otto Jaekel adta.
Már jóval korábban (2000) felmerült a szándék az álteknős megjelenítésére. Később megjelent egy könyv a Jeruzsálemhegyről (2019), ami felelevenítette a szándékot. A Veszprém-Balaton 2023 írta ki a pályázatot, amit Lugossy László szobrászművész nyert meg, 2022-re pedig elkészült – számos magánember adományának köszönhetően. (A cikkek az alkotás műfaját következetesen szobornak jelölik, amin hosszan gondolkoztam. Mégis úgy gondolom, "szerintünk" közelebb áll a domborműhöz.)
Az alkotás helyi jellegét erősíti, hogy a környékbéli kádártai kőbányából kitermelt és kiválasztott mészkőtömbből faragták. Egy pillanatot merevít ki, amikor megtalálták az őshüllő maradványát, vagyis még feltáratlan. A hüllő feje és háta, ill. annak egy része látható.
Az alkotás hátoldalán elhelyezett tábla informál az állat nevéről is. Írják, "A nagyjából egy méter hosszúságú állat a nevét a szájpadlásában és az állkapcsában található kavics alakú fogairól kapta".
Valamivel bővebb leírást ad Katona Lajos blogbejegyzése, ahol többek között még arra a kérdésre is választ kaphatunk, miért került a megnevezésbe az "álteknős" definíció is.[2]
A művet a polgármester valamint az állíttató részéről Heiter Sándor, a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör elnöke leplezte le.
[2] Katona Lajos bejegyzése: https://mttmuzeum.blog.hu/2022/12/20/kavicsfogu

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/320 • 4.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 4.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

ƒ56/10 • 1/200 • 15.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/250 • 6.1mm • ISO80

ƒ40/10 • 1/400 • 6.1mm • ISO80

ƒ40/10 • 1/320 • 6.1mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/500 • 4.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

ƒ45/10 • 1/100 • 7.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kavicsfogú álteknős" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/100 • 4.7mm • ISO80