A kapcsolt lapokon már olvasható, miért is volt fontos számomra, hogy ezt az alkotás-együttest megörökítsem. A személyes kötődésen túl, a köztérképes előzmény a kezdetekből: Mikus Sándor Szoptató anya című szobra, ami köré "települt" a Bethesda kórház gyermekneurológiai részlegéhez tartozó Mesetér.

Kiragadva a forrás cikkből, az elgondolásról általánosságban: "Úgy próbáltuk megkomponálni az egész teret, hogy egymást kevésbé zavarják a gyerekek és közösen is játszhassanak. Azért van annyi ösvény például, hogy itt a műanyag kismotor együtt gurulhasson a kerekesszékkel." ^[1]

A mese-fal összefüggő, önállóan megfogható téma, különálló alkotás az egészen belül. Elsődleges érzésem szerint különböző mesék sorjáznak a hosszan nyújtózó "reliefen". Igaz, a megfejtést nem ismerem. Első ránézésre vidéki idill, dombos területen elnyújtózó település, templom, vár, állatok, szél- és vízimalom... valóban idill.

Kő Boldizsár erről ennyit írt: "A mese-fal elsősorban kerekesszékeseknek készült, de akárki használhatja." És valóban, a játszótér hátsó falánál nem ütközik akadályba az elmélyülés.
Feltételezem, a gyerekeknek nem jelent problémát a mesealakok beazonosítása. Ha mégis, velük van egy szülő, vagy nevelő, a segítség." ^[2]

Ami engem mindezen túl megragadott, a pici, csendesen meghúzódó, de annál ismertebb festmény "reprodukciója", amit az alkotó becsempészett a mesefolyamba, Szinyei Merse Pál talán legismertebb alkotása, a Majális. Idilli környezetben, persze picit vázlatosan, de jól felismerhetően.
Gondolkoztam, hogy is kerülhet a mesealakok közé. Arra jutottam, talán az aktualitás, a májusi átadás időpontja "ihlette" meg az alkotót, de fontos lehet a Városliget közelsége is.

---