Elindultam egy mese vonalán, próbálom végigkövetni a szálakat. A kapcsolt lapok mutatják az utat, amit bejártam.
Az első kör az épület homlokzatát érintette még 2017-ben, ahol a jellegzetes szecessziós formavilág tükröződik a domborművek szépen megformált alakjain – férfiaktok, minimális leplek takarásában.
Nemrégiben sorra vettem a talán páratlan kaput, ami már az épületet, a Löffler-testvérek, a tervezők munkásságát fémjelző pávákra épít – éppen csak picit lepukkant állapotban.

Most a földszinti, udvarra vezető ajtó felső mezőjében megbúvó, savmaratás technikával készült üvegablak kerül sorra. A pávamotívum itt is jelen van. Szegény, páratlan minden értelemben, hiszen még közel 120 év távlatából is tükrözi az építtető és az építő igényességét, azért is mert máshol nem láttam, de sajnos, azért is, mert a bal szárnyban nyilván ennek a pávának szimmetriába állított párja volt látható egykor... ma viszont sima üvegablak.
Az lehet, hogy így, magában nem látszik közvetlenül az érték, amit ez a megmaradt üvegablak képvisel. De az eltelt idő, amit megélt, máris egyfajta érték. Az emeleti lépcsőfordulókban fennmaradt ólombetétes színes ablakmaradványokról sejthető, hogy a Róth-műhelyben készült.. ez is hozzáad (ld. forrás cikk képeit).

---