A kastély homlokzata és a Neptun szoborcsoport közötti kert két oldalsó sövénye mentén szobrokat állítottak fel Ignaz Franz Platzer ^[1]és szobrász kollégái 1777-ben. A csapat 32 azonos magasságú szobrot alkotott 1,6 m-es lábazaton, mitológiai vagy történelmi személyiségeket ábrázolva, melyek többsége az ókor modelljei alapján készült. A művek végső elhelyezését nem Beyer, hanem Johann Ferdinand Hetzendorf von Hohenberg, mint a kertek általános tervezéséért felelős főépítész határozta meg. 1945-ben Josef Glaser palotakormányzó felügyelete mellett a szobrokat 1-től 32-ig számozták a lábazatok oldalán, hogy megkönnyítsék az alanyok azonosítását. A sorozat a palota homlokzata előtti keleti sövénynél kezdődik, és a nyugati oldalon ér véget.^[2]

A 18-es számot viselő szobor Merkúr, a római isten akit a görög istenek közül Hermésszel^[3] azonosítanak. Ő az istenek furfangos, életvidám és ékesszóló hírnöke. Merkúr az utazók és a kereskedők istene, de a hazugok és tolvajok védőszentje is. Általános ábrázolásmódban szárnyakkal a kalapján, lábán szandálban jelenik meg. Kezében a hírnökök botjával a Caduceus-al^[4] melyet két kígyóval összefonva láthatunk. Igen ám, de a kastélyparkban lévő szobor nem ilyen.

A legenda szerint Merkúr gyerekkorában ellopott egy marhacsordát Apollótól. Ő haragra gerjedve kereste állatait, amikor hirtelen csodálatos dallamra lett figyelmes. Egy hangszertől származott, amit a fiatal Merkúr egy teknős páncéljából és egy levágott bárány, vagy marha beleiből épített. Apollo a zene hallatára elfelejtette haragját és megkérte Merkúrt, hogy adja neki ezt a hangszert, melyet lírának hívnak.^[5] Ennek fejében megtarthatja az ellopott jószágokat. Ezután Merkúr egy darab fából pásztorfurulyát csinált és megint zenélni kezdett. Apolló a fuvolát is birtokolni akarta. Cserébe odaadta arany pásztorkutyáját és megtanította a jóslás művészetére is.

A kastélyparkban lévő Merkúr szobor furulyázik, egy fatörzsre támaszkodva. A csonkon egy báránybőr van kiterítve, alatta egy lírával.
Platzer remekül ragadta ki Merkúrt abból a skatulyából, melyben általában ábrázolják, annyira, hogy az egyszerű szemlélődő azt hiszi, hogy rossz szobor előtt áll.^[6] Az alkotó itt a művészetek, különösen a zene isteneként ábrázolja (pedig az Apolló). Korántsem daliás alkatú a szobor, nincsenek erőtől duzzadó izmok, nem istenségi megjelenésű. Arca "szépfiús", már-már lányosnak hat, ruhája egyszerű tóga. Redőzete teljesen életszerű, a bárány szőrét is remekül formázta.

---