Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja
Tavaly áprilisban mozdultam rá végül a témára, azóta próbálom helyre tenni a látottakat. Annyira nem hasonlít mai kinézete az emlékeim szerinti képre, amit alátámasztott egy könyv illusztrációja (ld. 2. archív képet), nem volt erőm nekikezdeni.
Első körben úgy tűnt, hogy a nagy eltérésért egy 1976-os átépítés lehet a "felelős", de több évszám, ill. az archív fotók némelyikének képaláírása alapján a változás még ez előtt történhetett. [1][2] Ám az utolsó, a végső helyreállítás előtti állapot meglepetést tartogatott.
A kezdetekhez visszalépve: ez a szecessziós épület valamikor Ernst Lajos tulajdona vollt. 1909-ben készült az a bérház, amiben múzeuma is helyet kapott és földszintjére előbb kávéházat gondolt létesíteni. Változás: mozi lett. Első körben a tervbe hiba csúszott, a próbavetítésen derült ki, hogy kicsi a terem lejtése. Átépítést követően 1912. december 7-én nyitott a Tivoli mozi, tisztes sajtóvisszhanggal. [2]
Az Újság című lap is írt az eseményről: „...káprázatosan elegáns új helyiség nyílik meg szombaton este : a »Tivoli«. A Nagymező-utczai Ernst-palotának földszintjén hétszáz néző legkényelmesebb befogadására, a modern technika minden újításának felhasználásával épült legnagyobb budapesti mozgószínház. Specialitása, ami révén rövidesen közismeretessé lesz : minden helyről egyformán, kitűnően látni....” [3]
Továbbiakban a történetbe természetesen belejátszottak a történelmi események, különböző átalakítások, név- és funkcióváltások, ami részletesen olvasható az első két forrásban.
A 2017-es dokumentáció leírja a legutóbb tervezett és szükséges átalakításokat – különös tekintettel a műemlékvédelmi szempontokra, de egyben a tervezett funkció elvárt szempontjaira is. A terv szerinti kiindulás a kb. 1997-re elkészült Tivoli Színház állapota, ahol a 2. forrás szerint eredeti szecessziós minták voltak láthatók. [2]
Így tudom elfogadni a We love Budapest 2016-ban publikált fotóit, amik a műemléki helyreállítás előtti képet mutatják. Itt visszaköszön az eredeti színvilág is. [4]
Végülis a leginkább megmaradt, korhű elem a kút, amit restauráltak – lényegét tekintve talán nem is változott.
Ma is a "középpilléren" áll, az előtér belső tere felé nyúlik, elől félköríves medencével, ornamentális díszítéssel. Kétoldalán egy-egy delfinre támaszkodó, picit testes fiú, ember és állat színe az eredeti állapot szerinti arany. A középen magasodó oszlop (középpillér) megőrizte mintázatát, de elvesztette színezését. Mindezt a fehérre festett falfelületek veszik körül, itt-ott kb. nyomokban megmaradt korábbi díszítményekkel, vagy azok maradványaival. Terveim szerint ezekre még visszatérek.
[2] Hangosfilm, mozilexikon a Tivoliról: https://www.hangosfilm.hu/mozilexikon/budapest-vi-tivoli-tinodi
[3] »Tivoli« fényjátékház, korabeli hír; (Az Ujság, 1912. december 6.) p.217., előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/AzUjsag_1912-12_1/?pg=217&layout=s
[4] Kissé elfeledve – a csodálatos Tivoli: https://welovebudapest.com/cikk/2016/05/05/kisse-elfeledve-a-csodalatos-tivoli/
Normál és archív fotók

"Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ45/10 • 1/40 • 6.9mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/100 • 6.9mm • ISO1250

ƒ50/10 • 1/40 • 11.3mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 5.2mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/40 • 9.2mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO250

ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO2000

ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO320

ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO800

ƒ35/10 • 1/30 • 4.7mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/40 • 5.2mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/50 • 5.2mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO1250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 5.2mm • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók

"Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja" c. alkotás fotói
ISO320

Adalék vagy máshol

"Az egykori Tivoli Fényjátékház díszkútja" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO160