Új Ember, 1968 (24. évfolyam, 1-52. szám)1968-04-28 / 17. szám
A főváros egyik legrégibb szobra Budán, a Szilágyi Erzsében fasorban áll, pontosabban ül. A »Fájdalmas Krisztusiról van szó, amely a XVIII. század elején került ide jámbor polgárok adakozásából. A hagyomány szerint itt volt Buda vesztőhelye. A halálba indulóknak szólt a talapzat német és magyar felírása: »Oh, ti mindnyájan, akik átmentek az úton, figyelmezzetek és lássátok, ha vagyon-e fájdalom, mint az én fájdalmam.«
A szoborról már Lieber alpolgármester 1933-ban kiadott budapesti szoborjegyzéke azt mondja: »Sajnos, állapota ma már igen kevéssé kielégítő«. Azóta még inkább tönkrement a homokkő-szobor. A szobor állapotán egy jó szándékú, de judicium nélküli ismeretlen most tettre buzdult: ecsetet ragadott és tetőtől talpig, sőt a talapzatának aljáig gondosan »befestette«. Nyilvánvalóan jó szándék vezette a műkedvelő mázolót, művészkedésének eredménye azonban annál siralmasabb lett. Nemhogy a fővárosba, az újonnan épült és főként külföldi vendégek fogadására szánt modem szálloda környékére nem való ez a rikító színekben virító, és lakkal leöntött mázolmány, de még egy falusi temető szélére sem.
Sürgősen meg kell tisztítani és rendbe kell hozni a főváros e szerény szobrocskáját, amely a múlt szomorú emlékei felett virraszt Addig pedig szolgáljon figyelmeztetésül, hogy az afféle dolgokban, amelyek egy- egy város, falu, utca, tér, közterület, templom díszítésére szolgálnak, nem elegendő a jó szándék.