Azt hiszem egy pár gondolatot muszáj hozzáfűzni ehhez a szoborparkhoz, ezeket az egykori, jelképeket hordozó alkotásokat nem lehet csak úgy „felkenni” a SzoborLapra. Csakhogy elég keskeny mezsgyén kell haladni, ha politikamentesen akarjuk megítélni a politikai célból felállított, és politikai célból eltávolított alkotások bármelyik paraméterét. Talán néhány számszerű adat belefér.

A Szoborpark ötletgazdája Cserháti József helyi önkormányzati képviselő, aki 2001 októberében kezdeményezte a létrehozását, tervezője Erdei Sándor szobrászművész. Első körben hat műalkotást helyeztek el az emlékhelyen: Salgótarján régi városcímerét, idős Szabó István Pothornik József portréját, valamint Partizánemlékművét, Janzer Frigyes Nógrádi Sándort, illetve Bóna Kovács Károly Báthory Istvánt ábrázoló egész alakos szobrait és Demjén László Szalvay Mihályról készített portréját.

Az alábbiakban Kelemenné Peák Ildikó művészettörténésznek 2002. augusztus 31-én a szakmai megnyitón elhangzott szavait idézném:
„Az emlékmű emlékeztet bennünket valamire, valakire, köztéren, utcán, tereken állva. A rendszerváltás előtti időre azonban kevésbé szeretünk emlékezni. Talán szeretnénk egy bizonyos korszakot meg nem történtté tenni. Az 1989 előtti időszak még túlságosan közel van, örökségével még nem tudunk igazán mit kezdeni. Vonatkozik ez nem csak az eszmei, politikatörténeti feldolgozásra, de a tárgyi-művészi örökség köztudatban való megjelenésére is. Ennek köszönhetők – idézőjelesen – a rendszerváltás óta országos és városi szinten egyaránt tetten érhető egyéni akciók: a szocializmus eszméit hordozó – vagy annak vélt – köztéri művek szándékos rongálása, megcsonkítása. Való igaz, hogy ezekre az eszmékre már nem kívánunk emlékezni, egy látszólagos közhelyről azonban nem szabad elfeledkeznünk: a jó műalkotás minden körülmények között, minden korban műalkotás marad. Köztéri szobrainak java része az 1960-as, az 1970-es években készült. Ezek legtöbbje máig élő értékeket hordoz. Bár természetes, hogy egy ideológia, egy politikai eszmerendszer bukása után a közterekről eltűnnek a gondolat művészi hordozói, ám az esztétikai értéket meg kell őrizni. Ennek az igénynek tett eleget a salgótarjáni önkormányzat, amikor e szoborparkot létrehozta, amely közelmúltunk ma is bátran felvállalható művészi értékeit kívánja megmutatni, politikára, ideológiára tekintet nélkül.”

Az egykori gazos területet kicsit megtisztították, jó lenne már ismét elővenni a kaszát. A partizán és parancsnoka egyébként abszolút beleillenek a környezetbe. Báthory viszont nagyon feszenghet önmagában, egyedül képviselve az osztályellenség megtestesült szerepét.

A Partizán emlékmű egykori Pléh Öcsi beceneve számomra azt üzeni, hogy nem volt túlságosan ellenszenves a névadó polgárok számára, habár nem tekintettek rá tisztelettel, valahogy mégis elfogadták. Már persze amíg kötelező volt elfogadni, hiszen úgysem volt más választásuk. Most így az erdő szélén ez már sem nem Partizánemlékmű, sem nem Pléh Öcsi, itt már csak egy behemót nagy Bádogember.