Szervátiusz Tibor
1930. július 26-án kincses Kolozsvár külvárosában, a Pillangó utcában, ahol László Gyula egykoron kiásta a honfoglalás kori vitézeket, fiúgyermek született a Szervátiusz családban, és a keresztségben a Tibor nevet kapta. Édesanyja Lukács Ilona részéről földművesek, édesapja, Szervátiusz Jenő szobrászművész révén kovácsok és kocsikészítő mesteremberek voltak a felmenői. A szász ősök talán még Mátyás király idejében kapták a szolgálattévő jelentésű latinos nevet.
A három kultúrát ötvöző Erdély – mint a történelemben oly sokszor- egy újabb nagy tehetséget adott a magyarságnak. Az ifjú Szervátiusz szülei korán elváltak és a szegénységben híján volt ugyan az anyagi javaknak, de a Teremtő nem fukarkodott, amikor az érzékeny művész lelkének kialakításához, gazdagításához és megerősítéséhez szükséges lelki megpróbáltatásokat - a reménytelen kiszolgáltatottságot, a kisebbségi lét szörnyűséges megalázottságát, a félelem és rettegés megrázó élményeit – zúdította rá. 1937-ben, egy igen rangos iskolában, a Kolozsvári Római Katolikus Zágoni Mikes Kelemen Piarista Főgimnáziumban kezdte meg tanulmányait, ahol a nemzeti szellemben való nevelés kitüntetett szerepet kapott. A sors persze úgy szokta cifrázni a megpróbáltatások tekervényeit, hogy időnként fellebbenti a fátylat a boldogság oltára előtt. Ilyen felhőtlen örömben volt része 1940. szeptember 11-én, amikor Kolozsvár főterén édesapja nyakában sodródott az ünneplő tömeggel, akik az Észak-Erdélybe bevonuló magyar honvédeket virágözönnel köszöntötték. A síró-nevető, nemzeti zászlókat lengető, egymást ölelgető emberek látványa élete legszebb, azóta is felülmúlhatatlan élménye volt, amit kitörölhetetlenül őriz emlékezetében.
A rövid ideig tartó eufóriát a háború hamarosan darabokra törte. Édesapját behívták katonának, és az egész családnak el kellett hagyni Kolozsvárt, egész addigi életüket felpakolva egy teherautóra, a front elől menekülve elindultak a bele a nagyvilágba, a semmibe. Budapesten a Bajza utcai gyermekotthonban élte át a háború borzalmait, amikor a bombázásoktól lángoló füstölő házak között a szörnyűséges félelem és a rettegés volt az úr. Egy marhavagonban négy napig utazva tért vissza Kolozsvárra.
1949-ben miután egy állami iskolában leérettségizett, komolyan készült az orvosi pályára. A marosvásárhelyi orvosi egyetemre sikeresen felvételizett ugyan, de édesapja kispolgári származása miatt osztályellenségnek számított, és mégsem vették fel, így aztán a Kolozsvári Művészeti Főiskola szobrász tagozatán folytatta tanulmányait. Édesapja Tímár utcai lakására költözött, és ettől kezdve együtt laktak. Gyakran jártak közös kirándulásokra, ahol megismerte Erdélyt, az erdélyi nép életét, kultúráját, szenvedéseit. Közben rajzolgatott, székely kapukat díszítgetett, kisebb szobrokat készített. Édesapja egyet-egyet megdicsért, ha jónak tartotta. Az iskolában Vetró Artúr volt a mestere.
Egy Kalotaszegen tartott nagypénteki istentisztelet élményének hatására 1952-ben megfaragta első modern kivitelű portréját, a „Kalotaszegi menyecskét”. Főiskolai gyakorlatra Moldovába küldték, ahol a kalotaszeginél is ősibb kultúrával, ősibb embertípusokkal találkozott. A tapasztalatai ihletésére 1955-ben elkészítette a „Csángó leány” ( https://www.kozterkep.hu/dir/337/portrék_v2.jpg ) és a „Csángó asszony” című műveit. 1956-ban az államvizsgára beadott vizsgamunkája a „Kalotaszegi táncos” volt.
Ebben az évben - egy ajándékba kapott andezit tömbből - kezdte el faragni saját maga kovácsolt szerszámokkal „Ady portréját”. Ez a munka tizenhárom esztendeig tartott művészi útjának kezdetén. 1957-ben a Képzőművészetek Szövetségének tagjává választották, elkészítette első köztéri megbízását a kolozsvári Szent Mihály-székesegyházba, a „Kolozsvári Pietát” és záróköveket, amelyek Szent Istvánt és Szent Lászlót és Szent Mihályt ábrázolják. Ezekre a munkákra Márton Áron kérte fel , aki akkor a templom püspöke volt. Elkészült édesapjával négy éven keresztül saját kezűleg épített otthonuk a Fellegvár oldalában, ahová ebben az évben beköltöztek.
1958-ban járt tanulmányúton a Szovjetunióban, megismerkedett Moszkva, Kijev, Leningrád művészetével. Az Ermitázs szkíta királysírjának anyaga egy még ősibb kultúra megismerése a magyarság múltja és őskultúrája felé fordította érdeklődését.
1957-ben kötött házassága után 1959-ben megszületett Anikó lánya, 1960-ban pedig István fia. 1962-től 1964-ig anyagi nehézségek miatt a Kolozsvári Bábszínházban bábfaragóként dolgozott. A kényszerűségből végzett esztergályos munka alól 1963-ban a szamosújvári szökőkútra kiírt pályázat megnyerésével szabadult meg. Ekkor kezdett el független művészként dolgozni. A kibontakozó román nacionalizmus időszakában semmiféle állami támogatásra nem számíthatott. 1964-ben, amikor Szervátiusz Jenő Érdemes Művész lett, felajánlotta fiának, hogy az Állami Díjából segíti az önálló művészpályája elindításában.
Sajátos egyéni művészetének kialakításához, először háttérbe kellett szorítani édesapja műhelyében tanultakat. Érdeklődése a nyugati modern művészetek felé fordult. ( https://www.kozterkep.hu/dir/337/Napisten.jpg ) Kereste a lehetőséget, hogy a benne rejlő drámai feszültséget a fémek szerkezetével, a szobrászat számára új technikával öntse formába. Kovács őseitől örökölt fémszeretetétől ösztökélve, vasakat, lemezeket hajlítgatott, ütötte, olvasztotta, hegesztette a különböző fémeket. Elkészítette a „Kolozsvári Krisztus” című vasból készült fémplasztikát, ( https://www.kozterkep.hu/dir/337/Kolozsvári%20Krisztus.jpg )amely nemzetközi hírnév kezdetét jelentette számára. A három méter magas szürke csontváz, egy lázadó hős, aki szembeszáll az Istennel az emberek védelmében. „Börtön” volt az eredeti címe annak a tragikus hangulatú kompozíciónak, amely ma már a „Szülőföldem:Erdély” ( https://www.kozterkep.hu/dir/337/Szülőföldem%20Erdély.jpg ) címet viseli. Irtóztató elkeseredettséget sugároz, a kiúttalanság, a reménytelen sóvárgás tragikus fájdalmát.
Pihenésképpen kisebb bálványokat faragott. ( https://www.kozterkep.hu/dir/337/babák.jpg )
1968-tól négy éven keresztül dolgozott a „Tüzes trónon” ( https://www.kozterkep.hu/dir/337/Tüzes%20trónon.jpg ) című Dózsa-szobor építésén. A vörösréz kompozíció, a meggyötört nép jelképe, a szavakkal elmondhatatlan tragédiák térbeli megformálása. A parasztvezér megcsonkított teste felidézi, a magyarság hányattatását, az erdélyi székelyek szenvedését, a megalázott büszke és szabad nép fájdalmát, egész múltunk tragikus eseményeit, a háborúkban lerombolt és agyonbombázott házakat, falvakat és városokat. De felidézi egyúttal az alkotó egyéni sorsát, amelyben osztozott népének szenvedéseivel. A tűz martalékává lett emberi test, a magyar paraszt királyi fensége azonban túlmutat a fizikai valóságán, lényege nem a pusztulás, hanem a diadal. A prométheuszi hős szelleme elpusztíthatatlanul tovább él, a zsarnokság ellen örökké harcra kész konok mindenre elszánt megalkuvásra képtelen nép számára a szabadságharcos hős örök jelképévé vált.
1969-ben fejezte be a több éven keresztül kínozta, kalapálta, ütötte, püfölte, csiszolta a kemény andezitből készített Ady és Móricz összefoglaló „lét-portréit”. Nem anatómiai vagy történeti hűségre, hanem belső szellemi feszültségeik kifejezésére törekedett. A belső látomásának kifejezésére az emberről, a világ szellemi hátteréről, a titokzatos földöntúli halotti maszkot idéző tömörsége révén az egyetemes emberit kifejezve. Élete során készített létportréi hasonló felfogásban, nem a hagyományos portrékészítés eszközeivel készültek.
1971-ben édesapját megbízták Tamási Áron emlékművének elkészítésével. A Hargitáról két traktorral levontatott vulkanikus kősziklát két éven keresztül faragták Farkaslakán, mire elkészült a közös alkotásuk, amely a székely népművészet szobrászati elemeit tartalmazza balladaszerű líraisággal megformálva. (https://www.kozterkep.hu/dir/337/Tamási%20Áron.jpg )
1973-ban a magyar állam megvásárolta a „Tüzes trónon” és a „Dózsa halála” című alkotásokat, amelyeket a Magyar Nemzeti Múzeumban állítottak ki. Ebben az időben a román titkosrendőrség egyre nagyobb nyomás gyakorolt a magyar kisebbségre, elsősorban a szellemi vezetők folyamatos zaklatásával. Szervátiusz Tibor egy igen fájdalmas és tragikus döntésre kényszerült: rájött, hogy el kell hagynia Erdélyt, a szeretett hazáját, hogy otthon lehessen. Beadta az áttelepülési kérelmét, de a hatóságok nem engedélyezték, kénytelen volt névházasságot kötni, és így is négyévi huzavona után 1977-ben kapta meg az áttelepedési engedélyt. Szobrait azonban nem engedték áthozni az egyetlen „Börtön” kivételével, és csak évek folyamán darabokra szétszabdalt állapotban sikerült segítőkész ismerős és ismeretlen önkénteseknek átcsempészni a határon. Ehhez ismét fájdalmas döntést kellett hoznia, saját műveit feldarabolta. A későbbi forrasztások és csapolások sebeit az egyes alkotások máig magukon viselik.
1978-ban Békásmegyerre költözött édesapjához, aki ekkor a pápai Jókai-emlékművön dolgozott. 1979-ben megszületett Boglár nevű lánya. A Látóhegyen újra ház, építésébe kezdtek, ahová 1982-ben költöztek be, és az akkori tanács, kérésükre, az utcát Csíksomlyóról nevezték el. A ház erkélyét úgy alakította ki, hogy reggelenként, ha kiáll a gyimesi kerítéshez hasonló korláthoz, be tudja tájolni Erdélyt és Kolozsvárt, a szülővárosát. Ezek az Erdélyre emlékeztető jelek segítik az itteni megmaradáshoz.
1983-ban a Magyar Nemzeti Galériában rendezett kiállítása sikeres kiállítás-sorozat kezdete volt. 1984-ben Csongrádon állították fel az „Életfát”, (https://www.kozterkep.hu/dir/337/Csongrád6_v.jpg ) amely első komoly megbízása volt az anyaországban. A rendszerváltásig azonban nem kapott jelentősebb megbízást. Pedig mesterségbeli tudása alapján lehetett volna felkapott szobrász, ha rábízták volna elkészíthette volna a kommunizmus legszebb szobrát. De ő nem készített élmunkás-szobrokat, sem megrendelésre, sem önszántából. Szeretett volna az aradi vértanúknak emlékművet készíteni, ehhez azonban az Aczél György által irányított kultúrpolitika nem járult hozzá.
1991-ben állította fel az 1983-ban elhunyt édesapja síremlékét a Farkasréti temetőben, ami az „Erdélyi sirató” címet viseli.
1992-ben Pásztón felállított Rajeczky-emlékművel kezdődött meg művészetének harmadik vonulata, amit az „írott kövek” csoportjának nevez. Szabálytalan természetes vonalú sziklákon dombormű formában jelennek meg létportrék, vagy a nemzeti sorskérdéseinek vonulata, a nemzeti szobrászat újrateremtésének szándékával. ( https://www.kozterkep.hu/dir/337/Történelmiemlékművek.jpg ) A Rajeczky-emlékmű egy templom boltozata alatt áll. A cisztercita szerzetes és zenetudós szinte lágyan kibontva a süttői mészkőből lebegni látszik, mintha a lába nem érné a földet.
1993-ban összeházasodtak Babiczky Klárával, akinek szerkesztésével 1994-ben megjelent az első jelentős albuma.
Orosházán a város szívében egy egész téren komponálta meg a Történelmi emlékparkot. A sziklakompozíció középpontjában a Fájdalom Kapuja áll, amely ezer esztendő alatt, minden magyarokat sújtó tragédiára, pusztulásra emlékeztet. Mellette áll a Fekete Madonna, vagy a Boldogasszony, vagy a Patrone Hungaria, vagy egy gyermekét sirató anya. A gyász fájdalmát megjelenítő Fekete Madonna több alkotásnak is alkotóeleme.
1995-ben a Nagymarosi hősi emlékműnél jelenik meg először a hármas tagolás a kompozíción. A középső elem miatt Nagymarosi Piétaként is emlegeti a művész a nagymarosi hősök és áldozatok emlékére állított művet. A halott férfit tartó nőalak emlékeztet a fájdalmas Szűzanyára, de bárki magára ismerhet, aki hozzátartozóját siratja, és vigaszt meríthet, ha arra gondol, hogy van feltámadás.
Szervátiusz ritkán készített előzetes rajzot, azonnal fába, kőbe faragta a benne élő képet. Így munka közben is változott az eredeti elképzelés. A kemény, ellenálló kő néha beleszól az alkotásba. Mivel segítség nélkül egyedül dolgozik, hosszú idő alatt elkészülő műveit az elszállítás pillanatáig alakítja, csiszolgatja, sőt gondolatban még a felállítás után is továbbgondolja elképzelését, amelyet a következő művében tud megvalósítani.
Így fejlődött ki a nagymarosi hősi emlékmű gondolatából a Kőbányán 1996-ban, a honfoglalás 1100. évfordulójára felállított Magyar Oltár is. (https://www.kozterkep.hu/dir/337/MagyarOltár.jpg ) Egy fejedelmi sírhelyre emlékeztető dombon, a szárnyas oltárt formáló kompozíció három fő alakja a Szent király, a Nagy fejedelem és a közöttük hídként álló Magyarok Nagyasszonya. Az államalapító Szent István komor fenségét és szigorú keménységét a mögötte emelkedő kereszt alakja emeli ki. Ruházatának díszítései egykori avar sírokban talált leletek stilizált változatai. Árpád fejedelem egy urál-altáji embertípus arcvonásait őrzi. Kezében Attila kardját tartja, felette az oltalmazó turulmadár. A négyméteres sziklába faragott erőtől duzzadó daliás fejedelem a korabeli motívumokkal díszített ruhában idézi fel a magyarság dicső múltját. Közöttük hídként áll a magyar öltözetű keresztény Istenanya, a régi hitvilágból átívelő szeretet, megértés és termékenység jelképét hordozó és továbbvivő Boldogasszony. Az ősi nyugalmat sugárzó kompozíció az avatás óta szabadtéri szentmisék helyszínévé vált.
Hasonló koncepcióval készült a Zamárdiban felállított Turul emlékmű. A két méter magas gyönyörű sziklából a művész igyekezett a lehető legtöbbet meghagyni, hogy természetes formája a leghitelesebben megmaradjon, és a szikla saját életét folytatva évmilliós üzenetét zavartalanul közvetítse.
Csíkmadarasról a falu nagy negyvennyolcas honvédtisztjének, Kiss Ferenc alezredesnek az emlékmű készítésére kérték fel. Nyáron, egy nagy találkozó keretében avatták fel a mesterséges dombra felállított kompozíciót. A Hargita oldaláról származó vulkanikus kövek veszik körül a bronzból készült jelzésszerű létportrét. A nyomasztóan, szorongatóan elhelyezett kemény kövek Kufstein várát és annak áthatolhatatlan börtönfalát jelképezik, és egyúttal utalnak egy nép elfojthatatlan szabadságvágyára.
Csíkszeredáról egy Márton Áron emlékmű készítésére kapott felkérést, ám soviniszta magyarellenes erők megakadályozták a felállítást. Ezért az emlékművet a püspök századik születésnapján Csíkszentdomokoson állították fel, ahol szeretettel fogadták a négy részből álló alkotást. Ez is egy dombon áll, a püspök portréja mögött a keresztre feszített Jézus, mellette Erdély és a székelység jelképei, a kőbevésett Nap és a Hold látható.
A következő években súlyos betegségen esett át és így a nagyméretű, komoly fizikai erőfeszítést igénylő emlékművek helyett apróbb műveket készített. Ekkor kérték fel a pápai Református Kollégium részéről Petőfi és Jókai portréjának elkészítésére. A platánfából készült domborművek mellett egy II. világháborús emlékművet is ajándékozott az intézménynek.
A millennium évére készülve új erővel és lendülettel fogott hozzá a Boldogasszonykő faragásához. Két éven keresztül hittel és lélekkel dolgozott a huszonkét tonnás carrarai márványtömb megformálásán. Az alkotás azt a pillanatot örökíti meg, amikor az idős és rossz egészségi állapotban lévő István király felajánlotta az országot, a népet és a koronáját a Boldogasszonynak, akit a magyar nép már régóta tisztelt, és így lett Szűz Máriából Patrone Hungariae, a Magyarok Nagyasszonya. Az emlékművet 2000-ben a győri káptalandombon állították fel. Középső sziklán a térdeplő Szent István fölött a kisdedet karján tartó Mária nyújtja a kezét a király felé a kő tetején egy korpuszt tartalmazó kereszt áll, mellette két csodaszarvas a régmúltat jelképezi.
A következő évben Kossuth-díjat kapott, és két újabb alkotás gazdagította az életművét. Esztergomban a Mária-Valéria híd lábánál helyezték el a „Hídoltalmazó Boldogasszony” című alkotást. (https://www.kozterkep.hu/dir/337/HídoltalmazóBoldogasszony.jpg ) Ezt is a korábbi alkotások továbbgondolása jellemzi. A kőbányai Magyar Oltár középső alakja a régi időkből a kereszténységbe átívelő hídként szerepelt. Ezúttal több mint három méter magas carrarai márványon jelenik meg. Arcán derű és béke, a Napba öltözött asszony a Hold sarlóján áll feje körül glóriával. Magyar öltözetben, fején egy honfoglalás kori hímzésből ismert anyamotívum, a termékenység szimbóluma. A hajlékony vonalak a szeretetet és megértést jelzik. Az ősi hitvilág és keresztény hagyományok összekapcsolódnak, a csodatévő Babba Mária, az ősi anyakultusz és a keresztény Mária-tisztelet jelképei egyesülnek. A Hold az asszonyiság, a Nap a férfi jelképe, a kettő együtt a szaporodás, a folyton újjászülető élet ősi mítoszát idézi.
A Budafokon felállított 56-os emlékműnél ismét a természetes szikla áll a középpontban. A süttői mészkőbányában találta meg azt a csodálatos természeti formákat mutató sziklát, amit méltónak talált 56 fényes csillagához. Mellette az a női alak, amelynek rajzolata először a tatai Ötvös-oszlopon látható, majd az orosházi emlékparkban ölt testet. Egy női alak, aki lehet egy anya, vagy egy testvér, vagy bárki, aki méltó arra, hogy sirassa a mártírok emlékét.
Táton a Duna mellett 2006-ban felállított Ister-pár faragásán két évig dolgozott. Az évezredek óta hömpölygő folyam mellett – amelyet a kelta időkben Isternek neveztek –, a régi és az új út találkozásánál, egy csónak alakú kövön két ősi istenség ül. Az egyik Inanna, a sumér mitológia népszerű alakja, akinek Dumuzival való szerelme az első, ötezer éves Rómeó és Júlia történet. Az istennő ölében egy gyermeket tart. Párja Dumuzi a termékenységet jelképező pásztoristen. A nála levő korsóból az élet vize bugyog. Ezzel a kompozícióval a feleségével való szerelmének is emléket állított. (https://www.kozterkep.hu/dir/337/TátiIsterpár.jpg )
Egész életében népének múltja, jelene és jövője, a nemzeti sorskérdések foglalkoztatták, műveit a keresztény szellemiség jegyében alkotta. Egyik nagy kívánsága, dédelgetett álma, hogy megvalósítsa grandiózus elképzelését, a Dunán átívelő, acélból készült, Csaba királyfi útját jelképező Hadak Útját, amit két bronzból készült csodaszarvas tart, fölötte a Szent Korona pontos mása, mellette a Nagyboldogasszony tíz méter magas bronzalakja.
Irodalom:
Csoóri Sándor: A megevettek király
Lisztóczky László: A megmaradás reménye
Bakay Kornél: A Táti Ister-pár szobrának felavatása
Losonci Miklós: Az összmagyarság szobrásza
Nemeskürty István: Vissza az ősforrásokhoz
Balázs Sándor-Wehner Tibor: Szervátiusz Tibor szobrászművész
Kovács István: Fehér és fekete
Babiczky Klára: Kolozsvári Szervátiusz Tibor
Szervátiusz Klára: Az idő kapujában
Szervátiusz Klára: SZERVÁTIUSZ TIBOR (Album, Mikes kiadó 2009)
DUNA televízió: Szerelmes földrajz/Szervátiusz Tibor 80 éves 2010.július.26.
Szoborlap.hu
A három kultúrát ötvöző Erdély – mint a történelemben oly sokszor- egy újabb nagy tehetséget adott a magyarságnak. Az ifjú Szervátiusz szülei korán elváltak és a szegénységben híján volt ugyan az anyagi javaknak, de a Teremtő nem fukarkodott, amikor az érzékeny művész lelkének kialakításához, gazdagításához és megerősítéséhez szükséges lelki megpróbáltatásokat - a reménytelen kiszolgáltatottságot, a kisebbségi lét szörnyűséges megalázottságát, a félelem és rettegés megrázó élményeit – zúdította rá. 1937-ben, egy igen rangos iskolában, a Kolozsvári Római Katolikus Zágoni Mikes Kelemen Piarista Főgimnáziumban kezdte meg tanulmányait, ahol a nemzeti szellemben való nevelés kitüntetett szerepet kapott. A sors persze úgy szokta cifrázni a megpróbáltatások tekervényeit, hogy időnként fellebbenti a fátylat a boldogság oltára előtt. Ilyen felhőtlen örömben volt része 1940. szeptember 11-én, amikor Kolozsvár főterén édesapja nyakában sodródott az ünneplő tömeggel, akik az Észak-Erdélybe bevonuló magyar honvédeket virágözönnel köszöntötték. A síró-nevető, nemzeti zászlókat lengető, egymást ölelgető emberek látványa élete legszebb, azóta is felülmúlhatatlan élménye volt, amit kitörölhetetlenül őriz emlékezetében.
A rövid ideig tartó eufóriát a háború hamarosan darabokra törte. Édesapját behívták katonának, és az egész családnak el kellett hagyni Kolozsvárt, egész addigi életüket felpakolva egy teherautóra, a front elől menekülve elindultak a bele a nagyvilágba, a semmibe. Budapesten a Bajza utcai gyermekotthonban élte át a háború borzalmait, amikor a bombázásoktól lángoló füstölő házak között a szörnyűséges félelem és a rettegés volt az úr. Egy marhavagonban négy napig utazva tért vissza Kolozsvárra.
1949-ben miután egy állami iskolában leérettségizett, komolyan készült az orvosi pályára. A marosvásárhelyi orvosi egyetemre sikeresen felvételizett ugyan, de édesapja kispolgári származása miatt osztályellenségnek számított, és mégsem vették fel, így aztán a Kolozsvári Művészeti Főiskola szobrász tagozatán folytatta tanulmányait. Édesapja Tímár utcai lakására költözött, és ettől kezdve együtt laktak. Gyakran jártak közös kirándulásokra, ahol megismerte Erdélyt, az erdélyi nép életét, kultúráját, szenvedéseit. Közben rajzolgatott, székely kapukat díszítgetett, kisebb szobrokat készített. Édesapja egyet-egyet megdicsért, ha jónak tartotta. Az iskolában Vetró Artúr volt a mestere.
Egy Kalotaszegen tartott nagypénteki istentisztelet élményének hatására 1952-ben megfaragta első modern kivitelű portréját, a „Kalotaszegi menyecskét”. Főiskolai gyakorlatra Moldovába küldték, ahol a kalotaszeginél is ősibb kultúrával, ősibb embertípusokkal találkozott. A tapasztalatai ihletésére 1955-ben elkészítette a „Csángó leány” ( https://www.kozterkep.hu/dir/337/portrék_v2.jpg ) és a „Csángó asszony” című műveit. 1956-ban az államvizsgára beadott vizsgamunkája a „Kalotaszegi táncos” volt.
Ebben az évben - egy ajándékba kapott andezit tömbből - kezdte el faragni saját maga kovácsolt szerszámokkal „Ady portréját”. Ez a munka tizenhárom esztendeig tartott művészi útjának kezdetén. 1957-ben a Képzőművészetek Szövetségének tagjává választották, elkészítette első köztéri megbízását a kolozsvári Szent Mihály-székesegyházba, a „Kolozsvári Pietát” és záróköveket, amelyek Szent Istvánt és Szent Lászlót és Szent Mihályt ábrázolják. Ezekre a munkákra Márton Áron kérte fel , aki akkor a templom püspöke volt. Elkészült édesapjával négy éven keresztül saját kezűleg épített otthonuk a Fellegvár oldalában, ahová ebben az évben beköltöztek.
1958-ban járt tanulmányúton a Szovjetunióban, megismerkedett Moszkva, Kijev, Leningrád művészetével. Az Ermitázs szkíta királysírjának anyaga egy még ősibb kultúra megismerése a magyarság múltja és őskultúrája felé fordította érdeklődését.
1957-ben kötött házassága után 1959-ben megszületett Anikó lánya, 1960-ban pedig István fia. 1962-től 1964-ig anyagi nehézségek miatt a Kolozsvári Bábszínházban bábfaragóként dolgozott. A kényszerűségből végzett esztergályos munka alól 1963-ban a szamosújvári szökőkútra kiírt pályázat megnyerésével szabadult meg. Ekkor kezdett el független művészként dolgozni. A kibontakozó román nacionalizmus időszakában semmiféle állami támogatásra nem számíthatott. 1964-ben, amikor Szervátiusz Jenő Érdemes Művész lett, felajánlotta fiának, hogy az Állami Díjából segíti az önálló művészpályája elindításában.
Sajátos egyéni művészetének kialakításához, először háttérbe kellett szorítani édesapja műhelyében tanultakat. Érdeklődése a nyugati modern művészetek felé fordult. ( https://www.kozterkep.hu/dir/337/Napisten.jpg ) Kereste a lehetőséget, hogy a benne rejlő drámai feszültséget a fémek szerkezetével, a szobrászat számára új technikával öntse formába. Kovács őseitől örökölt fémszeretetétől ösztökélve, vasakat, lemezeket hajlítgatott, ütötte, olvasztotta, hegesztette a különböző fémeket. Elkészítette a „Kolozsvári Krisztus” című vasból készült fémplasztikát, ( https://www.kozterkep.hu/dir/337/Kolozsvári%20Krisztus.jpg )amely nemzetközi hírnév kezdetét jelentette számára. A három méter magas szürke csontváz, egy lázadó hős, aki szembeszáll az Istennel az emberek védelmében. „Börtön” volt az eredeti címe annak a tragikus hangulatú kompozíciónak, amely ma már a „Szülőföldem:Erdély” ( https://www.kozterkep.hu/dir/337/Szülőföldem%20Erdély.jpg ) címet viseli. Irtóztató elkeseredettséget sugároz, a kiúttalanság, a reménytelen sóvárgás tragikus fájdalmát.
Pihenésképpen kisebb bálványokat faragott. ( https://www.kozterkep.hu/dir/337/babák.jpg )
1968-tól négy éven keresztül dolgozott a „Tüzes trónon” ( https://www.kozterkep.hu/dir/337/Tüzes%20trónon.jpg ) című Dózsa-szobor építésén. A vörösréz kompozíció, a meggyötört nép jelképe, a szavakkal elmondhatatlan tragédiák térbeli megformálása. A parasztvezér megcsonkított teste felidézi, a magyarság hányattatását, az erdélyi székelyek szenvedését, a megalázott büszke és szabad nép fájdalmát, egész múltunk tragikus eseményeit, a háborúkban lerombolt és agyonbombázott házakat, falvakat és városokat. De felidézi egyúttal az alkotó egyéni sorsát, amelyben osztozott népének szenvedéseivel. A tűz martalékává lett emberi test, a magyar paraszt királyi fensége azonban túlmutat a fizikai valóságán, lényege nem a pusztulás, hanem a diadal. A prométheuszi hős szelleme elpusztíthatatlanul tovább él, a zsarnokság ellen örökké harcra kész konok mindenre elszánt megalkuvásra képtelen nép számára a szabadságharcos hős örök jelképévé vált.
1969-ben fejezte be a több éven keresztül kínozta, kalapálta, ütötte, püfölte, csiszolta a kemény andezitből készített Ady és Móricz összefoglaló „lét-portréit”. Nem anatómiai vagy történeti hűségre, hanem belső szellemi feszültségeik kifejezésére törekedett. A belső látomásának kifejezésére az emberről, a világ szellemi hátteréről, a titokzatos földöntúli halotti maszkot idéző tömörsége révén az egyetemes emberit kifejezve. Élete során készített létportréi hasonló felfogásban, nem a hagyományos portrékészítés eszközeivel készültek.
1971-ben édesapját megbízták Tamási Áron emlékművének elkészítésével. A Hargitáról két traktorral levontatott vulkanikus kősziklát két éven keresztül faragták Farkaslakán, mire elkészült a közös alkotásuk, amely a székely népművészet szobrászati elemeit tartalmazza balladaszerű líraisággal megformálva. (https://www.kozterkep.hu/dir/337/Tamási%20Áron.jpg )
1973-ban a magyar állam megvásárolta a „Tüzes trónon” és a „Dózsa halála” című alkotásokat, amelyeket a Magyar Nemzeti Múzeumban állítottak ki. Ebben az időben a román titkosrendőrség egyre nagyobb nyomás gyakorolt a magyar kisebbségre, elsősorban a szellemi vezetők folyamatos zaklatásával. Szervátiusz Tibor egy igen fájdalmas és tragikus döntésre kényszerült: rájött, hogy el kell hagynia Erdélyt, a szeretett hazáját, hogy otthon lehessen. Beadta az áttelepülési kérelmét, de a hatóságok nem engedélyezték, kénytelen volt névházasságot kötni, és így is négyévi huzavona után 1977-ben kapta meg az áttelepedési engedélyt. Szobrait azonban nem engedték áthozni az egyetlen „Börtön” kivételével, és csak évek folyamán darabokra szétszabdalt állapotban sikerült segítőkész ismerős és ismeretlen önkénteseknek átcsempészni a határon. Ehhez ismét fájdalmas döntést kellett hoznia, saját műveit feldarabolta. A későbbi forrasztások és csapolások sebeit az egyes alkotások máig magukon viselik.
1978-ban Békásmegyerre költözött édesapjához, aki ekkor a pápai Jókai-emlékművön dolgozott. 1979-ben megszületett Boglár nevű lánya. A Látóhegyen újra ház, építésébe kezdtek, ahová 1982-ben költöztek be, és az akkori tanács, kérésükre, az utcát Csíksomlyóról nevezték el. A ház erkélyét úgy alakította ki, hogy reggelenként, ha kiáll a gyimesi kerítéshez hasonló korláthoz, be tudja tájolni Erdélyt és Kolozsvárt, a szülővárosát. Ezek az Erdélyre emlékeztető jelek segítik az itteni megmaradáshoz.
1983-ban a Magyar Nemzeti Galériában rendezett kiállítása sikeres kiállítás-sorozat kezdete volt. 1984-ben Csongrádon állították fel az „Életfát”, (https://www.kozterkep.hu/dir/337/Csongrád6_v.jpg ) amely első komoly megbízása volt az anyaországban. A rendszerváltásig azonban nem kapott jelentősebb megbízást. Pedig mesterségbeli tudása alapján lehetett volna felkapott szobrász, ha rábízták volna elkészíthette volna a kommunizmus legszebb szobrát. De ő nem készített élmunkás-szobrokat, sem megrendelésre, sem önszántából. Szeretett volna az aradi vértanúknak emlékművet készíteni, ehhez azonban az Aczél György által irányított kultúrpolitika nem járult hozzá.
1991-ben állította fel az 1983-ban elhunyt édesapja síremlékét a Farkasréti temetőben, ami az „Erdélyi sirató” címet viseli.
1992-ben Pásztón felállított Rajeczky-emlékművel kezdődött meg művészetének harmadik vonulata, amit az „írott kövek” csoportjának nevez. Szabálytalan természetes vonalú sziklákon dombormű formában jelennek meg létportrék, vagy a nemzeti sorskérdéseinek vonulata, a nemzeti szobrászat újrateremtésének szándékával. ( https://www.kozterkep.hu/dir/337/Történelmiemlékművek.jpg ) A Rajeczky-emlékmű egy templom boltozata alatt áll. A cisztercita szerzetes és zenetudós szinte lágyan kibontva a süttői mészkőből lebegni látszik, mintha a lába nem érné a földet.
1993-ban összeházasodtak Babiczky Klárával, akinek szerkesztésével 1994-ben megjelent az első jelentős albuma.
Orosházán a város szívében egy egész téren komponálta meg a Történelmi emlékparkot. A sziklakompozíció középpontjában a Fájdalom Kapuja áll, amely ezer esztendő alatt, minden magyarokat sújtó tragédiára, pusztulásra emlékeztet. Mellette áll a Fekete Madonna, vagy a Boldogasszony, vagy a Patrone Hungaria, vagy egy gyermekét sirató anya. A gyász fájdalmát megjelenítő Fekete Madonna több alkotásnak is alkotóeleme.
1995-ben a Nagymarosi hősi emlékműnél jelenik meg először a hármas tagolás a kompozíción. A középső elem miatt Nagymarosi Piétaként is emlegeti a művész a nagymarosi hősök és áldozatok emlékére állított művet. A halott férfit tartó nőalak emlékeztet a fájdalmas Szűzanyára, de bárki magára ismerhet, aki hozzátartozóját siratja, és vigaszt meríthet, ha arra gondol, hogy van feltámadás.
Szervátiusz ritkán készített előzetes rajzot, azonnal fába, kőbe faragta a benne élő képet. Így munka közben is változott az eredeti elképzelés. A kemény, ellenálló kő néha beleszól az alkotásba. Mivel segítség nélkül egyedül dolgozik, hosszú idő alatt elkészülő műveit az elszállítás pillanatáig alakítja, csiszolgatja, sőt gondolatban még a felállítás után is továbbgondolja elképzelését, amelyet a következő művében tud megvalósítani.
Így fejlődött ki a nagymarosi hősi emlékmű gondolatából a Kőbányán 1996-ban, a honfoglalás 1100. évfordulójára felállított Magyar Oltár is. (https://www.kozterkep.hu/dir/337/MagyarOltár.jpg ) Egy fejedelmi sírhelyre emlékeztető dombon, a szárnyas oltárt formáló kompozíció három fő alakja a Szent király, a Nagy fejedelem és a közöttük hídként álló Magyarok Nagyasszonya. Az államalapító Szent István komor fenségét és szigorú keménységét a mögötte emelkedő kereszt alakja emeli ki. Ruházatának díszítései egykori avar sírokban talált leletek stilizált változatai. Árpád fejedelem egy urál-altáji embertípus arcvonásait őrzi. Kezében Attila kardját tartja, felette az oltalmazó turulmadár. A négyméteres sziklába faragott erőtől duzzadó daliás fejedelem a korabeli motívumokkal díszített ruhában idézi fel a magyarság dicső múltját. Közöttük hídként áll a magyar öltözetű keresztény Istenanya, a régi hitvilágból átívelő szeretet, megértés és termékenység jelképét hordozó és továbbvivő Boldogasszony. Az ősi nyugalmat sugárzó kompozíció az avatás óta szabadtéri szentmisék helyszínévé vált.
Hasonló koncepcióval készült a Zamárdiban felállított Turul emlékmű. A két méter magas gyönyörű sziklából a művész igyekezett a lehető legtöbbet meghagyni, hogy természetes formája a leghitelesebben megmaradjon, és a szikla saját életét folytatva évmilliós üzenetét zavartalanul közvetítse.
Csíkmadarasról a falu nagy negyvennyolcas honvédtisztjének, Kiss Ferenc alezredesnek az emlékmű készítésére kérték fel. Nyáron, egy nagy találkozó keretében avatták fel a mesterséges dombra felállított kompozíciót. A Hargita oldaláról származó vulkanikus kövek veszik körül a bronzból készült jelzésszerű létportrét. A nyomasztóan, szorongatóan elhelyezett kemény kövek Kufstein várát és annak áthatolhatatlan börtönfalát jelképezik, és egyúttal utalnak egy nép elfojthatatlan szabadságvágyára.
Csíkszeredáról egy Márton Áron emlékmű készítésére kapott felkérést, ám soviniszta magyarellenes erők megakadályozták a felállítást. Ezért az emlékművet a püspök századik születésnapján Csíkszentdomokoson állították fel, ahol szeretettel fogadták a négy részből álló alkotást. Ez is egy dombon áll, a püspök portréja mögött a keresztre feszített Jézus, mellette Erdély és a székelység jelképei, a kőbevésett Nap és a Hold látható.
A következő években súlyos betegségen esett át és így a nagyméretű, komoly fizikai erőfeszítést igénylő emlékművek helyett apróbb műveket készített. Ekkor kérték fel a pápai Református Kollégium részéről Petőfi és Jókai portréjának elkészítésére. A platánfából készült domborművek mellett egy II. világháborús emlékművet is ajándékozott az intézménynek.
A millennium évére készülve új erővel és lendülettel fogott hozzá a Boldogasszonykő faragásához. Két éven keresztül hittel és lélekkel dolgozott a huszonkét tonnás carrarai márványtömb megformálásán. Az alkotás azt a pillanatot örökíti meg, amikor az idős és rossz egészségi állapotban lévő István király felajánlotta az országot, a népet és a koronáját a Boldogasszonynak, akit a magyar nép már régóta tisztelt, és így lett Szűz Máriából Patrone Hungariae, a Magyarok Nagyasszonya. Az emlékművet 2000-ben a győri káptalandombon állították fel. Középső sziklán a térdeplő Szent István fölött a kisdedet karján tartó Mária nyújtja a kezét a király felé a kő tetején egy korpuszt tartalmazó kereszt áll, mellette két csodaszarvas a régmúltat jelképezi.
A következő évben Kossuth-díjat kapott, és két újabb alkotás gazdagította az életművét. Esztergomban a Mária-Valéria híd lábánál helyezték el a „Hídoltalmazó Boldogasszony” című alkotást. (https://www.kozterkep.hu/dir/337/HídoltalmazóBoldogasszony.jpg ) Ezt is a korábbi alkotások továbbgondolása jellemzi. A kőbányai Magyar Oltár középső alakja a régi időkből a kereszténységbe átívelő hídként szerepelt. Ezúttal több mint három méter magas carrarai márványon jelenik meg. Arcán derű és béke, a Napba öltözött asszony a Hold sarlóján áll feje körül glóriával. Magyar öltözetben, fején egy honfoglalás kori hímzésből ismert anyamotívum, a termékenység szimbóluma. A hajlékony vonalak a szeretetet és megértést jelzik. Az ősi hitvilág és keresztény hagyományok összekapcsolódnak, a csodatévő Babba Mária, az ősi anyakultusz és a keresztény Mária-tisztelet jelképei egyesülnek. A Hold az asszonyiság, a Nap a férfi jelképe, a kettő együtt a szaporodás, a folyton újjászülető élet ősi mítoszát idézi.
A Budafokon felállított 56-os emlékműnél ismét a természetes szikla áll a középpontban. A süttői mészkőbányában találta meg azt a csodálatos természeti formákat mutató sziklát, amit méltónak talált 56 fényes csillagához. Mellette az a női alak, amelynek rajzolata először a tatai Ötvös-oszlopon látható, majd az orosházi emlékparkban ölt testet. Egy női alak, aki lehet egy anya, vagy egy testvér, vagy bárki, aki méltó arra, hogy sirassa a mártírok emlékét.
Táton a Duna mellett 2006-ban felállított Ister-pár faragásán két évig dolgozott. Az évezredek óta hömpölygő folyam mellett – amelyet a kelta időkben Isternek neveztek –, a régi és az új út találkozásánál, egy csónak alakú kövön két ősi istenség ül. Az egyik Inanna, a sumér mitológia népszerű alakja, akinek Dumuzival való szerelme az első, ötezer éves Rómeó és Júlia történet. Az istennő ölében egy gyermeket tart. Párja Dumuzi a termékenységet jelképező pásztoristen. A nála levő korsóból az élet vize bugyog. Ezzel a kompozícióval a feleségével való szerelmének is emléket állított. (https://www.kozterkep.hu/dir/337/TátiIsterpár.jpg )
Egész életében népének múltja, jelene és jövője, a nemzeti sorskérdések foglalkoztatták, műveit a keresztény szellemiség jegyében alkotta. Egyik nagy kívánsága, dédelgetett álma, hogy megvalósítsa grandiózus elképzelését, a Dunán átívelő, acélból készült, Csaba királyfi útját jelképező Hadak Útját, amit két bronzból készült csodaszarvas tart, fölötte a Szent Korona pontos mása, mellette a Nagyboldogasszony tíz méter magas bronzalakja.
Irodalom:
Csoóri Sándor: A megevettek király
Lisztóczky László: A megmaradás reménye
Bakay Kornél: A Táti Ister-pár szobrának felavatása
Losonci Miklós: Az összmagyarság szobrásza
Nemeskürty István: Vissza az ősforrásokhoz
Balázs Sándor-Wehner Tibor: Szervátiusz Tibor szobrászművész
Kovács István: Fehér és fekete
Babiczky Klára: Kolozsvári Szervátiusz Tibor
Szervátiusz Klára: Az idő kapujában
Szervátiusz Klára: SZERVÁTIUSZ TIBOR (Album, Mikes kiadó 2009)
DUNA televízió: Szerelmes földrajz/Szervátiusz Tibor 80 éves 2010.július.26.
Szoborlap.hu
Bejegyzés megtekintés: