Hősök szobra Soltvadkerten
Már kezdetek óta problémáztam magamban a leírás és sztori fogalmak tartalmi értelmezésével. A leírás még egyértelmű, hogy annak a szoborról kell szólnia, a sztori már lehet a szoborral kapcsolatos, vagy a feltöltő személyes élménye, véleménye. Valahogyan úgy gondolom szerencsés lenne, ha a leírás inkább a szobor történetéről és jellemzéséről szólna, és olyan egyéb adatokat tartalmazna, amik az alkotás paramétereihez kapcsolódnak. Ezért mellékelem ezt a bejegyzést az emlékműhöz, mert itt jobban lehet lafatyolni.
Több mint egy éve tervezem a műlap feltöltését. Először azt hittem Soltvadkertről már minden szobor fel van töltve, később kiderült, hogy még sem. Soltvadkert számomra a Vadkerti-tó miatt fontos. Több mint harminc éve szinte minden nyáron meglátogatjuk ezt a kis tavacskát, ami népszerűbb nevén a köznép csak úgy emleget mint a Büdös-tó. Valamiért bizonyos hivatalos embereknek ez nem tetszik. Próbálkoztak egy időben a Petőfi-tó elnevezéssel is, de nem vált be. Pedig szerintem ez a Büdös-tó egyáltalán nem csúnya név, hiszen akik ismerik a helyet, azok ezt kedvesen becéző értelemben használják. Egyébként most nem büdös. Volt idő amikor kicsit eliszaposodott, de aztán helyrehozták friss vízzel és kotrással. Elég messze van a tó a központtól, és harminc évvel ezelőtt amikor busszal megérkeztünk a pályaudvarra, két hétre szóló cuccot tartalmazó bőröndökkel, szép kis túrát jelentett a három kilométeres cipekedés a gyári üdülőig. És a két hét alatt majdnem minden nap begyalogoltunk a központba, a finom fagylalt csábítása miatt. Ha valaki még nem tudná, akkor most elmondom, hogy Soltvadkerten van az ország egyik legjobb cukrászdája.
Visszatérve az emlékműhöz, amikor végre lefényképeztem, örömmel konstatáltam, hogy a bronzöntvény alján szerepel az alkotó neve. Amikor azonban felnagyítottam a képet akkor láttam, hogy ez csak az bronzöntő neve. Rákerestem hát a Katona József Könyvtár adatbázisában a Történelmi és kegyeleti emlékhelyek Bács-Kiskun megyei nyilvántartására. Itt található a Bács-Kiskun Megyei Tanács VB. Művelődési Osztálya által 1989-ben végeztetett adatgyűjtésének a digitalizált változata. Itt azt találtam, hogy a képzőművész neve Krasznai Ferenc. Elkezdtem hát kutakodni a Krasznai és Krausz nevek környékén, de nem jutottam dűlőre. Találtam viszont egy Krasznai nevű szobrászt, aki 1932-i a Krausz nevet használta, de hát őt Lajosnak hívták és nem Ferencnek. Aztán egy mellékszál elvezetett Jálics Ernőhöz akinek egyik munkáját Krausz Ferenc öntödéjében öntötték. Itt azért akadtam el, mert Jálics Ernő munkáinak felsorolásában megtaláltam azt a csongrádi mészkőszobrot, aminek a képeit már szintén több mint egy éve alkotó ismeretének a hiányában őrzöm a képtáramban. Közben megtaláltam Krausz Ferenc festőművész honlapját is, és lassan kezdtem teljesen szétesni, én is és a laptopom is, ahol a huszonkét megnyitott ablakban egyre több érdekes információt találtam, amelyek egyre kevésbé kapcsolódtak az eredeti témához. Miután a rendszer végképp összeomlott, az újraindítás után már nem találtam vissza az internet dzsungelében végzett bolyongásaim útvesztőjébe. Egy dolog azonban bizonyossá vált, hogy a könyvtári adatbázis adatai nem valósak. Ezt legjobban abból érzékeltem, hogy a leírás szerint a talapzaton 32 név szerepel, holott látható, hogy valójában több száz név olvasható.
Ezután fordultam a soltvadkerti helytörténészekhez segítségért, majd telefonos és e-mailes üzenetváltások után hamarosan meg is kaptam tőlük az MTI archívumában szereplő híradásokat, amiből végre kiderült az alkotó neve. Érdekes, hogy ezeknek a híreknek a nagy részét magam is megtaláltam, csak pont az az egy kerülte el a figyelmemet, amelyiken Kalotay Ottó neve szerepelt. Kicsit a névhasználat miatt is elkalandoztam, mivel a Szoborlapon két változatban szerepel, egyszer mint Kalotay K. Ottó, máskor mint Kalotai Kreipel Ottó. Nagyon valószínűnek tartom, hogy ugyanarról a személyről van szó.
Még egy pár gondolat magáról az emlékműről. Mivel utólag felvésték még 11 második világháborús áldozat nevét is, azon is töprengtem, hogy a címe lehetne „I. és II. világháborús emlékmű”, de ezt azért is elvetettem, mert Soltvadkerten 1992-ben felállítottak egy II. világháborús emlékművet. Eredetileg Hősi emlékmű volt a megnevezése, de ez is csak akkor lenne szabatos, ha a városban csak ez az egy emlékmű lenne felállítva a háborúk áldozatainak emlékére, azóta azonban több emlékmű is felavatásra került. Soltvadkerten szépen őrzik az elődök tiszteletét. Külön öröm látni, hogy az I. világháborús emlékmű körül milyen gondozott a környezet, és még csak a belógó vezetékek, zavaró táblák miatt sem kell bosszankodni. A magas talapzaton álló katona romantikus alakja méltóságteljes nyugalommal áll a posztján. Testtartása, szimmetrikus nyugodt magabiztossága a hősi emlékműveken látható kardjára támaszkodó ősmagyar vitézre emlékeztet, csak éppen korszerűsítette a fegyvernemét és az öltözetét.
Habár statisztikailag nem tudom alátámasztani, van egy olyan érzésem, hogy azoknak a településeknek van biztos jövője, ahol kellő tisztelettel őrzik az ősök és elődök emlékét, gondozzák és ápolják emlékhelyeiket és hagyományaikat.
Több mint egy éve tervezem a műlap feltöltését. Először azt hittem Soltvadkertről már minden szobor fel van töltve, később kiderült, hogy még sem. Soltvadkert számomra a Vadkerti-tó miatt fontos. Több mint harminc éve szinte minden nyáron meglátogatjuk ezt a kis tavacskát, ami népszerűbb nevén a köznép csak úgy emleget mint a Büdös-tó. Valamiért bizonyos hivatalos embereknek ez nem tetszik. Próbálkoztak egy időben a Petőfi-tó elnevezéssel is, de nem vált be. Pedig szerintem ez a Büdös-tó egyáltalán nem csúnya név, hiszen akik ismerik a helyet, azok ezt kedvesen becéző értelemben használják. Egyébként most nem büdös. Volt idő amikor kicsit eliszaposodott, de aztán helyrehozták friss vízzel és kotrással. Elég messze van a tó a központtól, és harminc évvel ezelőtt amikor busszal megérkeztünk a pályaudvarra, két hétre szóló cuccot tartalmazó bőröndökkel, szép kis túrát jelentett a három kilométeres cipekedés a gyári üdülőig. És a két hét alatt majdnem minden nap begyalogoltunk a központba, a finom fagylalt csábítása miatt. Ha valaki még nem tudná, akkor most elmondom, hogy Soltvadkerten van az ország egyik legjobb cukrászdája.
Visszatérve az emlékműhöz, amikor végre lefényképeztem, örömmel konstatáltam, hogy a bronzöntvény alján szerepel az alkotó neve. Amikor azonban felnagyítottam a képet akkor láttam, hogy ez csak az bronzöntő neve. Rákerestem hát a Katona József Könyvtár adatbázisában a Történelmi és kegyeleti emlékhelyek Bács-Kiskun megyei nyilvántartására. Itt található a Bács-Kiskun Megyei Tanács VB. Művelődési Osztálya által 1989-ben végeztetett adatgyűjtésének a digitalizált változata. Itt azt találtam, hogy a képzőművész neve Krasznai Ferenc. Elkezdtem hát kutakodni a Krasznai és Krausz nevek környékén, de nem jutottam dűlőre. Találtam viszont egy Krasznai nevű szobrászt, aki 1932-i a Krausz nevet használta, de hát őt Lajosnak hívták és nem Ferencnek. Aztán egy mellékszál elvezetett Jálics Ernőhöz akinek egyik munkáját Krausz Ferenc öntödéjében öntötték. Itt azért akadtam el, mert Jálics Ernő munkáinak felsorolásában megtaláltam azt a csongrádi mészkőszobrot, aminek a képeit már szintén több mint egy éve alkotó ismeretének a hiányában őrzöm a képtáramban. Közben megtaláltam Krausz Ferenc festőművész honlapját is, és lassan kezdtem teljesen szétesni, én is és a laptopom is, ahol a huszonkét megnyitott ablakban egyre több érdekes információt találtam, amelyek egyre kevésbé kapcsolódtak az eredeti témához. Miután a rendszer végképp összeomlott, az újraindítás után már nem találtam vissza az internet dzsungelében végzett bolyongásaim útvesztőjébe. Egy dolog azonban bizonyossá vált, hogy a könyvtári adatbázis adatai nem valósak. Ezt legjobban abból érzékeltem, hogy a leírás szerint a talapzaton 32 név szerepel, holott látható, hogy valójában több száz név olvasható.
Ezután fordultam a soltvadkerti helytörténészekhez segítségért, majd telefonos és e-mailes üzenetváltások után hamarosan meg is kaptam tőlük az MTI archívumában szereplő híradásokat, amiből végre kiderült az alkotó neve. Érdekes, hogy ezeknek a híreknek a nagy részét magam is megtaláltam, csak pont az az egy kerülte el a figyelmemet, amelyiken Kalotay Ottó neve szerepelt. Kicsit a névhasználat miatt is elkalandoztam, mivel a Szoborlapon két változatban szerepel, egyszer mint Kalotay K. Ottó, máskor mint Kalotai Kreipel Ottó. Nagyon valószínűnek tartom, hogy ugyanarról a személyről van szó.
Még egy pár gondolat magáról az emlékműről. Mivel utólag felvésték még 11 második világháborús áldozat nevét is, azon is töprengtem, hogy a címe lehetne „I. és II. világháborús emlékmű”, de ezt azért is elvetettem, mert Soltvadkerten 1992-ben felállítottak egy II. világháborús emlékművet. Eredetileg Hősi emlékmű volt a megnevezése, de ez is csak akkor lenne szabatos, ha a városban csak ez az egy emlékmű lenne felállítva a háborúk áldozatainak emlékére, azóta azonban több emlékmű is felavatásra került. Soltvadkerten szépen őrzik az elődök tiszteletét. Külön öröm látni, hogy az I. világháborús emlékmű körül milyen gondozott a környezet, és még csak a belógó vezetékek, zavaró táblák miatt sem kell bosszankodni. A magas talapzaton álló katona romantikus alakja méltóságteljes nyugalommal áll a posztján. Testtartása, szimmetrikus nyugodt magabiztossága a hősi emlékműveken látható kardjára támaszkodó ősmagyar vitézre emlékeztet, csak éppen korszerűsítette a fegyvernemét és az öltözetét.
Habár statisztikailag nem tudom alátámasztani, van egy olyan érzésem, hogy azoknak a településeknek van biztos jövője, ahol kellő tisztelettel őrzik az ősök és elődök emlékét, gondozzák és ápolják emlékhelyeiket és hagyományaikat.
Bejegyzés megtekintés:
