A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó bal oldali üvegablakai
Sajnos a templom bemutatásával foglalkozó leírások, még a saját honlapjuk sem foglalkozik érdemben az üvegablakokkal, de az előtérben kihelyezett leírásban sem lehet róluk olvasni. Az alkotó részint a Templomablak Anno oldala alapján, másrészt az itt látható ablak-sor egyikén lévő szignó alapján azonosítható.
Az itt elhelyezett üvegfestmények többnyire ismert szenteket ábrázolnak. Így, az itt bemutatott első ablakon Nepomuki Szent János alakja jelenik meg, aki a gyónási titok mártírja, története olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia honlapján (Diós István: A szentek élete kötete): https://archiv.katolikus.hu/szentek/0516.html
A második ablak okozta a legtöbb fejtörést, sőt azt kell mondjam, nem sikerült azonosítani. Elsősorban olyan szentet juttat eszembe, aki papi személyiség lehetett. A kezében tartott bot is erősítette bennem. Utánanézve azonban, a pápai pásztorboton feszület látható, így sajnos nem jutottam eredményre.
A harmadik ablak mindenképpen Szűz Máriát ábrázolja. Felhőkön áll, ami alatt angyalok láthatók. Lába alatt a hold (értelmezése: "a világ mulandóságára utal") egy cikkelye azt sugallja, valószínűleg egy Holdsarlós Madonna-ábrázolást látunk. Szent János látomása szerint ugyanakkor „...öltözete a nap, lába alatt a hold, fején 12 csillagból a korona”, ezek a részletek azonban hiányoznak. Bővebben: http://lexikon.katolikus.hu/N/Napba%C3%B6lt%C3%B6z%C3%B6tt%20Asszony.html
http://lexikon.katolikus.hu/R/R%C3%B3th.html
http://mariaremete.hu/old/default_011.html
https://templomablakanno.blog.hu/2011/07/08/mariaremete_kisboldogasszony_templom
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kisboldogasszony-templom_(M%C3%A1riaremete)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Antiokheiai_Szent_Margit
https://mediaklikk.hu/danko-radio/cikk/2020/07/13/tudta-e-a-het-jeles-napjai-antiochiai-szent-margit-a-sarkanyolo-szent-holgy/

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó bal oldali üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó bal oldali üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/15 • ISO3200

ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

ƒ32/10 • 1/40 • ISO640

ƒ63/10 • 1/15 • ISO800

ƒ63/10 • 1/20 • ISO800

ƒ45/10 • 1/15 • ISO800

ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

ƒ63/10 • 1/60 • ISO2000

ƒ330/100 • 1/150 • 16.7mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó bal oldali üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ350/100 • 1/220 • 44.9mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó bal oldali üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ330/100 • 1/105 • 13.3mm • ISO200

ƒ350/100 • 1/160 • 28.6mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó bal oldali üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ350/100 • 1/160 • 38.6mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Kisboldogasszony-bazilika templomhajó bal oldali üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ280/100 • 1/10 • 4.2mm • ISO400