A Kisboldogasszony Bazilika szentély előtti üvegablakai
Sajnos a fellelhető, a templom bemutatásával foglalkozó leírások, még a kegyhely saját honlapja sem foglalkozik érdemben az üvegablakokkal. Az előtérben van egy ismertető, de az sem tér ki erre a témára. Az alkotó mégis részint a Templomablak Anno információi, másrészt a bal oldali sorban látható ablakok egyikén lévő szignó alapján azonosítható, míg a Katolikus lexikon a Róth Miksa szócikknél jelöli a művész jeles műveinek felsorolásánál.
A most sorra kerülő üvegfestmények elhelyezése is sajátos, de szakít a hajóban látható további ablakok stílusával, amennyiben nem egy teljes alakos ábrázolást, hanem két-két szent félalakos megjelenítését mutatja (ezeket egy ornamentális elem választja el egymástól. Témájuk továbbra is ismert szentek, ill. velük kapcsolatos jelenet. A feltöltés, ill. az ablakon ábrázolt képek sorrendjét követem:
Limai Szent Róza: virágárusok, kertészek, hímzők védelmezője, ünnepe: augusztus 23. https://www.magyarkurir.hu/hirek/limai-szent-roza-szuz
Xavéri Szent Ferenc: misszionárius, ünnepe: december 3. https://archiv.katolikus.hu/szentek/1203.html
---
Szent Rozália: a pestis, ill. járványos betegségek védőszentje, ünnepe: szeptember 4. http://lexikon.katolikus.hu/R/Roz%C3%A1lia.html https://archiv.katolikus.hu/szentek2/SZENTEK/00000248.HTM
Páduai Szent Antal: az egyik legnépszerűbb szent a katolikus tanok szerint, ünnepe: június 13. http://lexikon.katolikus.hu/A/Antal.html https://archiv.katolikus.hu/szentek/0613.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kisboldogasszony-templom_(M%C3%A1riaremete)
http://lexikon.katolikus.hu/R/R%C3%B3th.html
https://templomablakanno.blog.hu/2011/07/08/mariaremete_kisboldogasszony_templom

"A Kisboldogasszony Bazilika szentély előtti üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ35/10 • 1/30 • ISO2000

ƒ63/10 • 1/25 • ISO3200

ƒ45/10 • 1/20 • ISO1600

ƒ63/10 • 1/20 • ISO1600

ƒ63/10 • 1/20 • ISO3200

ƒ45/10 • 1/50 • ISO800

ƒ63/10 • 1/60 • ISO800

ƒ63/10 • 1/80 • ISO800

ƒ340/100 • 1/160 • 18.9mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Kisboldogasszony Bazilika szentély előtti üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/58 • 29.1mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Kisboldogasszony Bazilika szentély előtti üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/15 • 32.7mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Kisboldogasszony Bazilika szentély előtti üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ330/100 • 1/120 • 52.2mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Kisboldogasszony Bazilika szentély előtti üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ330/100 • 1/240 • 52.2mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Kisboldogasszony Bazilika szentély előtti üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ280/100 • 1/12 • 4.8mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"A Kisboldogasszony Bazilika szentély előtti üvegablakai" c. alkotás fotói
ƒ280/100 • 1/10 • 4.2mm • ISO400