Ősz lévén az arborétumok különleges látványt tartogatnak a természetjárók számára. A színek játéka kimeríthetetlen. Egy ilyen csavargás közben találkoztam az évszakok kőből faragott alkotásaival. Sződi István^[1] szobrai remekül illenek az arborétum hangulatához. Az évszakok körbeölelik a tér közepén elhelyezkedő Silvanus című művét.
A Tavasztól pár lépéssel a nyárba érünk. Egy nagy érett búzakalász néz velünk farkasszemet, hívogatva minket, hogy: arass le. Talapzatán még egy korsó friss vizet is találunk, ha a melegben kitikkadunk, lenne mivel oltanunk szomjunkat. És láss csodát, a művész még egy sarlót is odakészített a kalász tövébe. Móricz egy kevésbé közismert műve jut eszembe, az Életem regénye, álljon itt egy idézet belőle:^[2]
"A paraszterkölcs nem ismeri a tékozlást. Aki itt pazarol, annak már meg is faragták a fejfáját, mert ebben az életben végtelenül szűkre van szabva a lehetőség. Itt a legkisebb értékekkel kell állandóan számolni. Egy szakajtó búza már jelentékeny dolog. A gazda az úton felszedi a lehullott búzakalászokat és semmiségekből kell vagyont teremteni, elkallódó szalmaszálakból, miket úriember képtelen felértékelni."

Az alkotás műkőből készült 50x50 cm-es beton talapzatán a felirat is emlékeztet minket a Nyárra. Bár már közel negyven éves, mégis várja az aratókat, büszkén dacolva az idővel.

---