Szent József-szobor
Brassói utca 40.
„Egy híres magyar szobrászművész -aki ismeretlen kíván adományával maradni- eddig négy, egyen-ként 185 centiméter magas szobrot ajándékozott a sziklakápolnának. Az oltár mögött áll majd a Jézus Szent Szíve szobor és a sziklakápolna díszéül fog szolgálni a Magyarok Nagyasszonya, Páduai Szent Antal és Szent Ferenc szobrai.”[2]
A szobrász ugyan a korabeli sajtó híradásaiban névtelen kívánt maradni, de Sedon László hejőcsabai plébános a szobrokon lévő szignók alapján készítőként Máriahegyi Jánost nevezte meg (2022 januárjában). Az ő nevét olvashattuk a MINAP című miskolci hetilap Sziklakápolnát bemutató cikkében is.[3] A Jézus Szent Szíve szobor szignójánál mi magunk is meggyőződhettünk az alkotó kilétéről.
Jobb oldalon az első fülkében Lisieux-i Kis Szent Teréz, a másodikban Szent József szobra áll.
József a Szent Család tagja, Mária férje, Jézus nevelőapja ács volt. Az evangéliumok nem adják meg sem születési helyét, sem idejét, és ereklyéi sem maradtak fenn. A Bibliában csak a két gyermektörténet beszél róla (Mt 1-2, Lk 1-2; 3, 23). Utoljára a 12 éves Jézus eltűnésekor olvashatunk Józsefről. Életét közel a Megváltóhoz, de csendben élte; hallgató szentként nem hagyott hátra semmilyen bölcsességet. A hagyomány szerint hűségéért és hallgatásáért a legnagyobb ajándékot kapta: halálánál jelen volt Jézus és Mária. Józsefet védőszentjüknek tekintik az ácsok, asztalosok, egyéb famunkások, jegyesek, ifjú házasok, családok, üldözöttek, munkások, haldoklók. Fő ünnepe március 19.[4]
Szent József szobrok gyakoriak templomainkban, és általában álló alakzatban ábrázolják Józsefet. Fő attribútumai: "a gyermek Jézus, liliom, bot, ácseszközök, gyalu, derékszögelő, bíbor köntös és barna köpeny."[5]
A kápolna Szent József szobra 140 cm magas, bal karjával Jézust öleli (kinek kezében országalma van), jobb keze üres. Eredetileg liliomot tartott a kezében, de miután a szobor ujja letört, így nem lehet visszahelyezni helyére a virágot.
Hasonló Szent József szobrokat fedeztem fel a Köztérkép adatbázisban szintén Máriahegyi János alkotásaként Solymáron és Pilisvörösváron, ill. ismeretlen művész alkotásaként Egerben, Szombathelyen és Orosztonyban.
[2] 28-án lesz a verebesi sziklakápolna felszentelése=Tapolcai Fürdőújság 1935. 4. sz. 1. o. (júl. 20.)
[3] A miskolctapolcai Sziklakápolna = MINAP 2016. 3. sz. 8. o.(jan. 23.).
https://teljes.minap.hu/sites/default/files/2016-01/minap01-12_20160123.pdf
[4] Szent József: https://www.magyarkurir.hu/kultura/szent-jozsef-boldogsagos-szuz-maria-jegyese
[5] Szent József attribútumai: https://hu.wikibooks.org/wiki/Heraldikai_lexikon/Attrib%C3%BAtum
https://archiv.katolikus.hu/szentek/1001.html
https://gondola.hu/cikkek/95461-Sandor__Jozsef__Benedek.html
http://lexikon.katolikus.hu/J/J%C3%B3zsef.html
http://keresztenycsalad-agape.blogspot.com/p/szent-jozsef-elete-es-tanitasa.html
A Sziklakápolnáról bővebben itt:
https://www.miskolctapolca.info/sziklakapolna
https://www.youtube.com/watch?v=iR4djNfwohc
https://www.youtube.com/watch?v=6VfYz6nmdEE
A Sziklakápolna, a püspöki rezidencia és régi-új templomépítési elképzelések.= Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. köt. M. 2000. 221-224. o.
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BAZM_Mik_07_2000/?pg=222&layout=s
"Szent József-szobor" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/25 • 5.2mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Szent József-szobor" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/20 • 5.2mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Szent József-szobor" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/20 • 5.2mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Szent József-szobor" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/20 • 5.2mm • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Szent József-szobor" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/20 • 5.2mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Szent József-szobor" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/20 • 5.2mm • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!