Kiemelés: „Az emberi gonoszság nem a múlt köde. Nem a történelem távoli zugában van, nem szabadultunk meg tőle mindörökre. Sajnos benne van az emberi lélekben”. Az egyéni felelősség felemlítése után: „Nem a történelem, hanem a jövőnk érdekes..., és azért kell ezeknek a szobroknak itt állniuk, hogy a jövőnket féltsük.”^[1]
Négy szobrot avattak a zugligeti Szent Család parkban, valamennyien az általuk képviselt ügyért haltak vértanúhalált,"...sziklaszilárdan kitartottak hitük és meggyőződésük mellett. Életük, példamutatásuk, áldozatuk arra figyelmeztet, hogy erkölcsi kötelességünk kiállni az értékeinkért."^[1] Továbbiak olvashatók u. ott, a cikkben.

Márton Áron ( 1896. Csíkszentdomonkos – 1980. Gyulafehérvár) "az erdélyi magyarság szellemi vezetője és Erdély római katolikus püspöke volt. A magyar kisebbség jogaiért, a vallásszabadságért, a lelkiismereti szabadságért küzdött a kommunista Romániában." 1938-tól Gyulafehérvár püspöke; 1949 júniusában csalárd körülmények között elfogták, letartóztatták és börtönbe zárták. 1951-ben elítélték, 10 év szigorított fegyházat és életfogytiglani kényszermunkát kapott. Amikor 1955-ben szabadon engedték, Gyulafehérvárra ment. Újbóli működése egy év múlva megszakadt, háziőrizetbe került, ami 11 évig tartott. 1967-ben oldották fel a tilalmat, hívei megszervezték folyamatos védelmét számára. 1980-ban, kevéssel halála előtt, saját kérésére, II. János Pál pápa felmentette a Gyulafehérvári egyházmegye kormányzói tisztsége alól.^[1][2]
Márton Áron választott jelmondata , Tours-i Szent Márton utolsó szavai: „Non recuso laborem”, azaz „nem futamodom meg a munkától”. „A püspök, aki annak minden szenvedésével együtt élte meg a 20. századot, soha nem habozott fölemelni a szavát az üldözöttekért vagy hívei jogainak védelmében. Bátor volt, magyar hős."^[3]

A most avatott szobrok olyan kiválóságokra emlékeznek, akik valamennyien a "kommunista diktatúra" áldozatai voltak. Emlékezetükre az alkotásokat a Nemzeti Művelődési Intézet ajánlotta fel a Hegyvidéki Önkormányzatnak.^[1]

---