A szobrot 1908. december 15-én avatták fel a Kígyó tér (ma Ferenciek tere) déli oldalán a Belvárosi Kávéház előtt. Egyike volt annak a tíz szobornak, amelyet Ferenc József ajándékozott a fővárosnak. A művész korhű öltözékben ábrázolta Werbőczy Istvánt. Az álló alak mellett iratok, alattuk a híres-hírhedt Tripartitum (Hármaskönyv) volt látható. Mészkőből készült talapzatát a Werbőczy család címere díszítette.

Werbőczy István 1458 körül született az Ugocsa megyei Verbőc faluban, szegény köznemesi család gyermekeként. Hihetetlen karriert csinált a zavaros 16. század Magyarországán. Pályafutása csúcsát 1525-ben érte el, amikor a hatvani országgyűlés nádorrá választotta. Legendás hírnevét mégis inkább jogtudósként szerezte, a Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti Regni Hungariae (Nemes Magyarország szokásjogának Hármaskönyve) című művével, amelyben összegyűjtötte az akkori viszonyok között érvényesnek tekinthető, jórész szokásjogon alapuló írott és íratlan joganyagot. Az 1514-es rendi országgyűlés a Tripartitumot elfogadta, de a király szentesítése elmaradt, így az nem emelkedett jogerőre. A bíróságok azonban alkalmazni kezdték a fennálló jogot rendszerbe foglaló, s az egymással ütköző, ellentmondásos szabályokat megszüntető jogkönyvet, amely évszázadokra a nemesi jogszolgáltatás alappillérévé vált. A Tripartitum valójában a köznemesség közjogi egyenjogúságának elismertetését vitte diadalra és a három részre szakadt ország egységének szimbóluma lett. Ugyanakkor a Tripartitum évszázadokra konzerválta a jobbágyság intézményét és így gátjává vált a fejlődésnek. Ebből adódik Werbőczy személyének negatív megítélése. Így vált Werbőczy a rendi Magyarország fővédnökévé, vagy egy történész fogalmazása szerint, „a rendi önérzet elfajulásának igazi fajképévé”.

Ezek után nem meglepő, hogy a II. világháború után az alkotás a szobordöntések áldozatává vált. 1945. május 6-án vasárnap fényes nappal döntötték le a szobrot, mely fejjel lefelé derékig a földbe fúródott. Nyakába egy táblát akasztottak a következő szöveggel:
„Ugye mostan lóg az orrod, meghozták a földreformot!”
A megmozdulás „spontán” jellegét jól mutatja, hogy a szobordöntés ideje alatt egyenruhás rézfúvósok szolgáltattak zenét.
Jelképpé vált a szobor lerombolása is, az „úri rend” bukásának jelképévé.
A lerombolt szobor további sorsáról nem maradt fenn adat.

---

A Werbőczy szoborról szóló alábbi anekdotát Kenedi Géza írta Anekdoták a magyar közéletből c könyvében. Ebből kiderül, végül miért állt és miért nem ült Werbőczy szobra.

"Miért áll Werbőczy szobra?

Az 1896. évi híres nemzetcsillapító tíz szobor közül az egyik Werbőczy István szobra, a nagy magyar jogtudósé. Ott áll a kőbefaragott jeles jogtudós-olygarcha a király bérpalotája előtt, délcegen. Mellette három nagy könyv, a kezében pecsétes diploma. A baloldalán kard.
A feje remekbe készült. Donath mesternek különösen szívéhez volt nőve ennek a szobornak a terve. Előre is mondta:

− Megmutogatnom akari nekteknek, hogy mi volt az a sogenannt Werbetzy, nemzet magyarnak! Ülni fogja örökkön örökké és nem állja föl, ha ágyuk dörgedeznek is . . . bum, bum! A juristnak nem szabadja félni. Deák Ferenc sem félte magának.

Hja ülni! A szoborbizottságnak − akkor még Podmaniczky Frigyes báró volt az élén − sehogy se ment a fejébe, hogy már megint üljön egy új szobor. Hát nem elegen ülnek már? Deák, Arany, Vörösmarty, Erzsébet királyné, Veress Pálné, Anonymus.

Elővették Donath mestert és puhították, hogy ne üljön, hanem álljon a szobor. A mester feldühödött:

− Nem állja! a filiszter állja, a börziáner állja, a csaposlegény állja. Tudós az ülje. Muszájn!

Nem bírtak a művésszel sehogyan. Mintákat is állítottak a szűk térre. Magyarázták még azt is, hogy csupa magas királyi meg főhercegi paloták állanak körül. Hogyan ülhet ebben a mindenképpen magas környezetben egy − köznemes. A művész dühöngött:

− Was Loyalität. Er war ja kein Lakey ! Éppenséggel muszájn neki ülni ezért is. Ha nem tetszeni így az Excellenceknek, van nekem otthon egy nagy kalapácsod. Majd azzal tanítok meg neki állni. Sajnálok, de szétverek neki a fejem.

Hasztalan volt minden. A. mester nem engedett. Lehet is, hogy neki volt igazsága. Inkább Werbőczy ült volna és Vörösmarty állana.

A konfliktust bejelentették Széli Kálmán miniszterelnöknek, aki szintén azon a nézeten volt, hogy Werbőczy álljon. De δ is éppen olyan jól tudta, hogy Donathnak kemény a feje. No mindegy.

Küldjétek csak ide a mestert, majd leveszem én a lábáról.

A mester meg is jelent. Persze a műterem tele agyagját is magával hozta siettében a kabátján.

A miniszterelnök minden kapacitáló képességét fölhasználta. Ettől a képességtől már a legkeményebb osztrák miniszterek is megszédültek, Donath azonban csak azt mondta rá:

Én ezeket mind nem megtudok magamnak érteni, de a Werbőczynek muszájn ülni. A tripartitumos magyar nem deklamálhatja piacnak, mint egy Komödiant!

A miniszterelnök megfogta a mester kabátján a gombot és jól megrázta:

− Tudja mit barátom? Nekem is vannak olykor művészi ötleteim. Egyezzünk ki. Maga kap a szoborért újabb négyezer forintot, Werbőczy pedig állani fog.

A művész sértődötten lépett hátra:

− És eztetet Excellenciád művészi ötletnek megnevezi?! Hiszen ez megvan egy infám erőszak, egy Gewalt, első rangos. Gewalt ist Gewalt! Nekemnek nincs sem ágyúja, sem Manlicher, sem bajonett. . . Én aláfekszem az erőszaknak. Megmondok Werbőczynek is, szegénynek, hogy muszáj neki állani. Oh a sszegény, hogyan fogja magát búsulni, de parancs megvan parancs!

Ezzel Werbőczy sorsa is meg volt pecsételve. Most ott áll a király háza előtt és állva is dicséri a mestert."

---