Két őz
Egyrészt azt sem tudom, végére értem-e. De – ami lényeges – van két műlap (ld. a kapcsoltakat, ami elég nagy vihart kavart, mivel egy, ill. végül két műlapra sűrítve gyűjtögetett össze domborműveket. Az alkotók viszont nem-igen voltak meg és amikor elő-elő került valaki, nem lehetett tudni, melyik alkotás, kinek a nevéhez köthető.
Az is igaz, az ilyen jellegű dokumentáció szinte nulla, de főleg a visszakereshetőség megoldatlan.
Lássuk be, én is lejjebb adtam. Ami szerepelt már a lapokon, ahhoz nem sok értelme volt hozzátölteni. Másrészt meglepetésemre volt olyan alkotás, ami kimaradt. Természetesen ehhez meg nem találtam alkotót.
Most/ma, hogy Szapet (aki Péter) gyanút fogott, hogy bizonyos kapudíszítő domborművek esetleg Bolgár Judit alkotásai lehetnek, megnéztem a listát, ami a tankonyvtar.hu oldalán fellelhető (Kortárs művészeti lexikon).
Ott pedig megtaláltam a sokat keresett kulcsszót (hogy nem jött le lekérdezésben anno?): Kerepesi úti lakótelep: "kapubejárati dombormű" "Őzek" címmel.
És igen, nekem van fotóm éppen két kecses őzikéről. Pontosítok: négy (most már hat) őzikéről, mert ugyanazt az alkotást több kapu felett is megtaláltam, ami itt nem meglepő, mert az alkotások rendszerint ismétlődnek.
Most azonban gondot okoztak a címek. Az első (barna házfal) táblája Martos Flóra utcát jelöl, az utca nevét azonban megváltoztattak Bolgárkertész utcára. Több, gondosan lefotózott házcím-tábla összevetésével a mai helyes cím: Bolgárkertész utca 8. A sötét rózsaszín házfal, tehát a másik kapubejárat domborműve, amit itt éppen csak mutatok (más képnek jelöltem), valószínűleg ugyanennek az épületnek belső "udvari" részén, vagy legalábbis a háztömbön belül a belső részén láthatók. (A harmadik őz-pár, amit találtam, a Padlizsán utca egyik házának, pontosabban lépcsőházának kapuja felett látható.)
Az őzek pedig idilli képet mutatnak. Több, mint 60 év elteltével is ugyanolyan békében és egyetértésben felügyelik otthonuk egy kis bokor és (jobbra) a kis virág között osztozkodva a maréknyinál alig nagyobb fű felett.
Zugló településarculati kézikönyv (helyi védelem alá eső területek) https://www.zuglo.hu/wp-content/uploads/2017/08/TAK_ZUGLO_egyeztetesi_peldany-kicsiny%C3%ADtett.pdf
ld. még a kapcsolt lapokat
Normál és archív fotók
"Két őz" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Két őz" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

Adalék vagy máshol
"Két őz" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
"Két őz" c. alkotás fotói
ƒ48/10 • 1/160 • 90mm • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!