"A szobor a térben csomópontokat hoz létre, személyes karakterrel rendelkező helyet teremt. Egy szobor elhelyezésével nemcsak hely, de viszony is születik szobor és tér, szobor és szobor, szobor és ember között." ^[1]
Igencsak nagy tér áll rendelkezésre a Szentendrei Régi Művésztelep parkjában, ahol idén másodszor hoztak létre olyan szabadtéri szoborparkot, ahol a kortárs művészet több reprezentánsát helyezték el úgy, hogy (a teret is kihasználva) lehetőleg egymástól elkülönülve lehessen szemlélni az alkotásokat. ^[1][2]
Plank Antal művéről rövid leírást közöl a Magyar Nemzet cikke: "... bemutatja, amint egy rovar lezuhan a földre, majd megújult erővel szárnyra kap. A zuhanás és az emelkedés közötti átmeneti állapot a szó másik jelentésére is utal: a hibára."
Ellenkezem. Több asszociáció adódik, az ábrázolásban pedig keményen benne van a kudarc, érzésem szerint a halál. Elsőre nekem a "rovar", nem más, mint egy lepke jutott eszembe. Lezuhant, verdes a szárnyával.
Lehet, hajtogatott papírrepülő, díszes szárnyakkal, fekszik a földön magára hagyatva. Tágabb asszociáció: Ikarusz, ill. sikertelen szárnypróbálgatása.
Rossz passzban lehetek. Nem látom a megújulást, nem látom az esélyt. A súly erősebb, az oldalfekvés hátrány.
De ahogy jártam körbe, valóban bizonyos szögekből éledezik a pillangó, a madár. Ikarusz történetét azonban ismerjük.
Ez az alkotás idén készült (Fb, Plank Antal Mirones oldala, meghívó). Úgy látom, egy tovább gondolt változata a két évvel korábban, a veszprémi Kortárs képzőművészeti kiállításon bemutatott sorozatának, ahol hajtogatott elemekből épített, mégis térbeli formákat mutató, ezzel együtt a mozgás hatását keltő több alkotásával vett részt. Ebből az alkalomból készült riport itt: https://www.youtube.com/watch?v=wYGf3S0V1Lg

---