Elmúlt a nyár, elszaladt. Megszűnt a kínzó meleg, de vele együtt alig maradt fény. Nekem viszont van még restanciám a szentendrei nyári szoborpark alkotásaiból.
Nem ez volt az első év, már 2019-ben is a Régi Művésztelep kertjét szoborparkká változtatták. A nemes cél: kortárs művészeti alkotások bemutatása a legkülönfélébb stílusok felvonultatásával úgy, hogy az ősfás parkot olyan térré változtatták, ami érvényesülni engedi ezeket a műveket. A kurátor megfogalmazása szerint nincs a parknak olyan pontja, ahonnan valamennyi alkotás belátható lenne. A meghatározó gondolatok ebben: "A szobor a térben csomópontokat hoz létre, személyes karakterrel rendelkező helyet teremt. Egy szobor elhelyezésével nemcsak hely, de viszony is születik szobor és tér, szobor és szobor, szobor és ember között...:" ^[1]
Két művész is a Kanyon témájával, vagyis a természet jelenségeinek megidézésével jelentkezett. Ábrázolt természet a valós természetben. Ám az alkotások képi bemutatása nem könnyű.
Baráth Fábián szobrászművészt láthatóan vonzza, sőt kísérti a téma. Az elmúlt év elején a Szolnoki Művésztelep bemutatkozó kiállításán látható volt az alkotás több elődje, így pl. a Tájkép I-III. című alkotások. Itt, a kísérő tábla felirata szerint azt is tudni lehet, ez az alkotás (IV.) már 2013-ban elkészült.
"Baráth Fábián eszköztelen, töredezett, egytömbű formái a természet lenyomatát őrzik." Tardosi táj: az erózió mintái, Tájkép I.: síkság és mélyedés (térhajlat), Tájkép II.: meder, Tájkép III.: árok.
A Kanyon, ha jól gondolom, a Tájkép II. továbbgondolása. "Tájról van szó, a hiányról, a mélységről... Látszanak a változások jelei, a hordalék-emlékek, miként is kopik el a felület, hull alá a föld, vésődik bele az idő... Görögnek a durvább kőzetdarabok..." ^[2]

---