Stáció
Sok idő telt el, amíg értelmezni próbáltam a meglévő kevés információt és a látottakat, felgombolyítottam (vagy remélem) az összefüggéseket.
A program részei egyrészt a Teremtés hét napja, másrészt Jézus 14 stációból álló szenvedéstörténetének összerendelése. Utóbbit két-két stáció együttes ábrázolásával a szobrok jelenítik meg, ezek hátterében a Bukta Norbert által festett színkompozíciók a Teremtés egy-egy napját ábrázolják.
A szentély speciális hely, egyrészt a Teremtés hetedik napját jelöli, másrészt – rendhagyó, azaz a többitől eltérő módon – az első és az utolsó stációkat megformáló szobrok színtere.
A templomban körben hat háromszög alakú fülkét képeztek ki, ami a további napokat idézi, az itt elhelyezett szobrok a fentiek szerint két-két stáció együttes ábrázolása.
Ezen a műlapon egyrészt a Teremtés első napja jelenik meg: "A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. ... Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság....Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte el. Így lett este, és lett reggel: első nap."
A két együttesen ábrázolt stáció itt: 6. Veronika megtörli kendőjével Jézus arcát; 7. Jézus másodszor esik el a kereszt súlya alatt.
A kereszt minden alkotásnál jelzés szinten látható. Jézus lesoványodott testén éppen csak egy ágyékkötő van, feje hátrabukik. Arca előtt a finom női kéz, Veronika keze kendőjével Jézus arcát törli. Jézus szenvedése történetének közel felénél jár. Megdöbbentő a hátracsukló fej, ami az emberi léttől való távolodás jeleként már fejéből csak az arcot ábrázolja.
http://www.erdosreneehaz.hu/wp-content/uploads/2013/06/RME13-2-sz%C3%A1m-v3.pdf
https://abibliamindenkie.hu/uj/GEN/1/ https://hu.wikipedia.org/wiki/A_teremt%C3%A9s_a_Bibli%C3%A1ban#Első_nap
http://lexikon.katolikus.hu/K/Kereszt%C3%BAt.html http://www.szentkeresztplebania.hu/II_Janos_Pal_Keresztut_2000_05.html

"Stáció" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Stáció" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • ISO640

ƒ28/10 • 1/25 • ISO800

ƒ40/10 • 1/8 • ISO800

ƒ40/10 • 1/60 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Stáció" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/30 • ISO200