2019-ben új keresztút létesült Győr belvárosában, melyet Dr. Veres András püspök úr szentelt meg április 15-én, nagyhétfőn.
A Győri Keresztút tervezője Sándor János vezető építész.^[1]
A stációkat tizenkét győri, illetve győri kötődésű művész készítette.^[2]
A Keresztút A Káptalandombról indul a belvárost, Széchenyi-teret, majd a Kármeliták-templomát érintve ide is tér vissza, - itt találjuk a XIV. stációt is.
„A főpásztor kifejezte örömét az összefogásért. Kiemelte: a győri keresztút valódi üzenet nem csupán hazánknak, hanem Európának is arról, hogy Isten megváltott mindnyájunkat. Ez mindannyiunk számára a legörömtelibb hír, ami ezen a világon elhangozhat.”^[1]
„A keresztút alkotásai között találunk domborművet, grafikát és festményt is. A keresztút megtekintésének és végig járásának elején Pilinszky János gondolatát idézzük: »Krisztus megújuló áldozata: az isteni szeretet örökkévalóságának bizonyítéka.«”^[2]

XII. állomás
Jézus meghal a kereszten.
„A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: »Éli, Éli, lamma szabaktani?« Vagyis: »Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?« Ezt hallva az ott állók közül néhányan megjegyezték: »Illést hívja.« Egyikük rögtön odaszaladt, fogott egy ecetbe mártott szivacsot, rátűzte egy nádszálra, és inni adott neki. A többiek meg így beszéltek: »Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megszabadítsa!« Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. A százados és a többiek is, akik Jézust őrizték, a földrengés és a történtek láttára igen megijedtek: »Ez valóban Isten Fia volt« – mondták.” A Máté-evangéliumban leírt történések megegyeznek mindhárom szinpotikus evangéliumban, azzal a különbséggel, hogy Lukács leírja Jézus utolsó szavait is: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Jánosnál pedig csupán ennyi szerepel: „Beteljesedett.” Ahogyan Máténál, úgy Márknál is megfigyelhető a százados, illetve a katonák utólagos felismerése: Jézus valóban az Isten Fia volt. Ebben az utólagos megvallásban válik érthetővé, hogy kicsoda Jézus, s lesz felfogható halálának kettős paradoxona: nemcsak az ember-létet vállalta, hanem azt is, hogy „volt-tá” legyen az emberekért. Jézus halálában mutatkozik meg igazán, hogy kicsoda, és milyen az az Isten, aki egészen „belemegy” a szeretetnek e volt-ot vállaló mértékébe. A keresztre feszítést az ókori Rómában általában rabszolgák büntetéseként szabták ki, s a fájdalom mellett a megszégyenítés eszköze volt. A fulladásos halált sokszor úgy próbálták meggyorsítani, hogy az elítélt lábszárcsontját eltörték, amellyel nem tudott tovább támaszkodni, és ezáltal levegőhöz jutni. Jézus esetében azonban nem alkalmazták ezt az eljárásmódot, a Szentírás tanúsága szerint, amiként János leírja: „Amikor (…) Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belőle. Aki látta, az tett róla tanúságot és igaz a tanúsága. Tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: »Csontját ne törjétek!« Vagy egy másik helyen: »Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.«”^[3]

„Fölfeszítve teljesíti. Akaratát véghezviszi. Elsötétült. (Befejezte?)”^[4]

Az alkotó Borbély Károly festőművész.”^[5]

„Szent karjaid széjjeltárod,
mert az embereket várod,
kiken vérrel könyörültél,
betegekért betegültél.^[6]

---