Fejsze lendít, de a fa meglehetősen nagy. A Népstadion szoborgalériájának tizenhat nagyszabású alkotását próbálom a következő napokban szép sorjában bemutatni. Szubjektív leszek, azonban így is elég nagy feladat lesz.

A Kulturális Örökség Napjai adott alkalmat, hogy végre bejussak a szobrokhoz, mivel tavasztól őszig, különböző rendezvények miatt a terület nem látogatható, a pavilonok, szerelvények, állványok a szobrokat eltakarják, így azok nem fotózhatók. Sajnos az időjárás borongós volt, így a fényképek nem sikerültek úgy, ahogy szerettem volna, de megvannak.

A Szuronyvívás c. szoborral kezdek és az elhelyezkedés sorrendjében (és nem az elhelyezés időrendjében) fogom feltölteni a többi alkotást. (Valamennyi szoborcsoport képei közé feltöltök egy fotót, amely a teljes területet ábrázolja, a címek, alkotók, évszámok feltüntetésével, ezen jól el tudtok igazodni. De a térképen is pontosan jelölöm a sorrendiséget, a szobrok a Google műholdképén jól láthatóak.)

Néhány szó a megvalósulás hátteréről:
A Népstadiont (ma Puskás Ferenc Stadion) 1953-ban adták át, az akkor már több mint fél évszázada folyamatosan alakuló sportpálya-negyed legnagyobb szabású építményeként, a világ egyik legnagyobb befogadó-képességű stadionjaként.
Eredetileg egy bevonulási díszútvonalat (vagyis ún. dromoszt) terveztek a stadion elé, amely mellett propagandacéllal állt volna őrt a 16 monumentális szoborcsoport. A szobrok csak lassan kerültek helyükre és a köztük lévő területet sosem használták díszútvonal gyanánt. A Dromosz név mégis félig-meddig átkerült a köztudatba.

A koncepció egységes volt: oldalanként 8-8, három, vagy több alakos, átlagosan 3 méter magas, alumíniumból készült, szocialista-realista stílusú (a cipőfűzők is aprólékosan kidolgozva és megjelenítve) szoborcsoport, alacsony, emberközeli talapzaton (egymástól vaskos, kőburkolatú falakkal elválasztva), a sztálinista-kommunista népköztársaság sportéletéből, és mindennapjaiból tallózott pillanatképekkel.

A galéria felállítása elhúzódott. Az utolsó 6 szoborcsoport jóval az 1956-os forradalom után, 1958-ban került helyére. Ekkorra mondanivalójuk már kevéssé volt aktuális, de visszatekintve helyes döntés volt a galéria eredeti elképzelések szerinti befejezése: stílusában egységes egészet alkot, a stadionépítés éveit idézi. (A magyarországi szocreál rövid időszaka - 1949-56, illetve a projektek lassú realizása miatt sok esetben 1958-ig - sok befejezetlen épületet, építményt hagyott ránk!)

Több forrás szerint az 1958-ban, utolsóként felállított 6 szoborcsoport már nem alumíniumból, hanem bronzból készült. A helyszín bejárása ellenére nem tudom ezt bizonyossággal megállapítani, mert ezek a szobrok is alumíniumra emlékeztetnek, de a szakértők nyilván jobban tudják, kérem, írják meg.

Érdekes a galéria egyes csoportjainak összehasonlítása: az egységes koncepció ellenére vannak közöttük kiáltóan szocreál, propagandisztikus alkotások, vannak olyanok, amik inkább a klasszikus szobrokra emlékeztetnek. Vannak, amik tartalmukban szocreálok, de formaképzésükben alkotójuk későbbi, elvontabb formáit idézik. Vannak amelyek kifejezetten jellemzőek alkotójukra, vannak amelyek majdhogynem semlegesek, vagy jellegtelenek. Vannak jól sikerült, vannak rendkívül mesterkélt darabok. Találunk közöttük kedves és ellenszenves alakokat, de ez már a szemlélőtől is nagyban függ.
A szobrok bemutatásánál igyekszem majd kiemelni a figyelemreméltó dolgokat.

A Dromosz szoboregyüttese több szempontból, már évtizedek óta veszélyben van, mivel mondanivalóját, eszmeiségét már felállításakor elvesztette, a díszíteni kívánt felvonulási útvonal a szobrok között pedig sohasem készült el. Sokan a hazugság, a terhes ötvenes évek elpusztítandó, de legalábbis elrejtendő mementóinak tartják, holott ezek a szobrok többnyire "kedvesen" hazugak, részben koruk karikatúráinak is tekinthetők, történelmünkhöz tartoznak, tehát ezért is értékesek.
Hamar feledésbe merült a szoborgaléria, a hatalmas volumenű beruházás ellenére tulajdonképpen sohasem volt előtérben. Kutyakiállítást, koncerteket, extrémsport-bemutatókat, újabban nyári kocsmát rendeznek a szobrok között, az edzőpályaként is használt füves területen. Ilyenkor sokan nemcsak nem értékelik, nem is tisztelik a látszólag masszív szobrokat. (A Tornászlányok kompozíció már megrongálva, feldúcolva áll!) A kilencvenes években felmerült a csoport "áthelyezése" is a sportkomplexum területén (vagyis lebontása), mivel az értékes területre egy kisebb stadiont álmodtak. Szerencsére ez nem valósult meg. (A stadionkomplexum területén találunk más beépíthető vagy szanálható területeket is! A több mint százéves múltra visszatekintő, különböző korokban épült sportpálya-együttes értékeit őrizzük meg - gondolok itt a Millenáris kerékpárpályára is!) A Dromosz egésze - a Népstadionnal együtt - fővárosi védettség alatt áll. A komplexum műemlékké nyilvánítása 2-3 évvel ezelőtt - a Védetté Nyilvánító Bizottság javaslata ellenére - minisztériumi visszautasításra került. Kérdés, hogy a szobrok valóban műemléki védettséget élveznek már, vagy sem - ha nem, sürgősen védetté kell őket nyilvánítani!

Kedves barátaim, ezek a szobrok bizony már patinásak! Környezetük rendezésével, az edzőpálya esetleges parkosításával, díszítő és történelmi funkciójuk (élő történelemkönyv a stadion építésének nehéz periódusából!) megtalálásával megvalósulna rég megérdemelt megbecsülésük.

Köszönöm figyelmeteket, várom a visszajelzéseket. Remélem, kedvet csináltam a stadionnegyed és a szoborpark felkereséséhez.