
Pál Tamás blogja @
2017.04.25. 13:45Egy nagyobb lélegzetvételű bejegyzésben fordulok most hozzátok. Szerkesztői programnak is jelöltem, de igazából jelen írásomban a lap következő 1-2 évtizedével kapcsolatos víziómat osztom meg.

Pál Tamás blogja @
2015.08.10. 21:59Mostohagyerekek voltak eddig, nem tudtuk hova tenni őket, de igazából ki sem zártuk. Mégsem mindig töltöttük fel, elvétve mutattuk be a Köztérképen, a Szoborlapon pedig szinte alig, ha tudtuk, hogy egy alkotás csak ÁTMENETI.
Szeretném, ha ez a korszak lezárulna, így felkérlek benneteket...

Pál Tamás blogja @
2014.06.18. 10:50Most, amikor ezt az eleve hosszúra tervezett gondolkodós bejegyzést elkezdem, 25 Műlapra vagyunk a 20 000 feltöltött alkotástól. Ahogy visszagondolok az elmúlt 8 évre, hamar beleszédülök. Álljunk meg most pár percre.
Köszönjük!
Az elmúlt években elhagytam az egyes szám első...

Az Erdélyi Múzeum című lap 1897-es számában megjelent "Történelmünk dicsőítése" című írás így tudósít:
"Ezredéves történetünket legújabban két oly páratlan fejedelmi kitüntetés és dicsőítés érte, a mely nemcsak honfitársaink lelkét gyújtotta lángra s szívét árasztotta el édes gyönyörrel, de...

A budapesti Zeneakadémia épülete 2007-ben volt száz éves. Ebből az alkalomból adták ki azt a könyvet, ami az épület építéstörténetét és ikonográfiai programját mutatja be.
A bejegyzés megírásának aktualitását az adja, hogy befejeződött a „Zenepalota” három évig tartó felújít...

A "Felszabadítás és újjáépítés" című alkotással kapcsolatos kutatásaim során találtam rá erre a /nézőpontunkból/ sajátos alkotásra, ill. történetére, ami éppen annyira kapcsolódik a Sajtószékház sorsához, mint a hármas alkotócsoport műve.
A Sajtószékház története nagy vonalakban megtalálható...
lig blogja @
2012.10.21. 20:13Ezzel a címmel úgy tűnik kapnak egy jeles napok ezek a csakugyan hátrányos helyzetű egyedek, mármint a magyar szobrászok, és a szobrok.
Szegény szobraink ritkán élik meg a száz esztendőt, mert rakják őket ide – oda, s a vége mindig az, hogy eltűnnek a világnagy süllyesztőben. S most ne nagyon...

Kozma János blogja @
2008.11.06. 19:59Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen? Szerintem nem...bizonyára azon töri a fejecskéjét, minden gondolat, elképzelés, részlet a helyén van-e ebben a bonyolult gépezetben... és mit lehetne még finomítani.
Kedves alkotó, kedves Tamás, hogy maradjak Madáchnál: »csak...

Berci blogja @
2008.09.28. 14:57Fejsze lendít, de a fa meglehetősen nagy. A Népstadion szoborgalériájának tizenhat nagyszabású alkotását próbálom a következő napokban szép sorjában bemutatni. Szubjektív leszek, azonban így is elég nagy feladat lesz.
A Kulturális Örökség Napjai adott alkalmat, hogy végre bejussak a...