Lassan végéhez közeledik a közel másfél éve tartó előadás-sorozatom a debreceni szobrokról, az Újkerti Könyvtárban, Debrecenben. Ezért jutott most eszembe, hogy 2013-ban, amikor a Debreceni Egyetem főépülete előtt álló hat kútszobor leírását kiegészítettem, készült egy öt részből álló írás. Az eredeti tervem az volt vele, hogy összefűzve is olvasható legyen, mert így szétszabdalva, nem igazán megfelelő. Itt van, tehát egy részben.
Akkor, amikor ki szerettem volna egészíteni a hat kútszobor leírását, elég nehezen vettem tudomásul, hogy nincs róluk épkézláb leírás, és egyáltalán – szinte semmi anyag.
Akkoriban, egy másik előadás kedvéért napokat kutattam a könyvtárban. Átnéztem az 1965 és 1964-ben megjelent megyei napilapot (Hajdú-bihari Napló). Aztán az egyik délután, végre találtam egy képet az 1965 januári számban; havasan mutatta be az egyik aktszobrot. Pechemre, decembernél kezdtem a nézegetést:)

Ez a jellemző mozzanat követte, követi végig az alkotások történetét. Mármint az, hogy nincs róluk szinte semmi hír, értékelés, leírás az eddig eltelt több mint 50 évben sem.
Miután a napilapban való kutatás nem sok eredményt hozott, más úton jutottam el az áhított forráshoz. Olyan cikket kerestem a művészeti szakirodalomban, ami időben a legközelebb jelent meg, a szobrok feltételezett avatásához. Aztán az artportálon az egyik alkotóról szóló bibliográfiában megláttam valamit, amit meg is kerestem a könyvtárban.
Amit találtam, egy hosszú írás az Alföld (irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat) 1965. júniusi számának cikke. Bőgel József: A Kossuth Lajos Tudományegyetem előtti szobrokról írt: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Alfold_1965/?pg=679&layout=s
( Az Arcanumos link csak könyvtárakban, levéltárakban, egyetemeken nyílik meg.)

A szöveg túl hosszú, tehát onnan összefoglalva a lényeget: Az egyetem építéstörténetének, és a Borsos József építész által tervezett park kialakításának főbb momentumai után írja le a téren most is látható tíz szobor történetét (6 kútszobor, és a 4 reformátor-szobor). A négy reformátor szobrot a Kollégium 400. éves évfordulójához kapcsolódva avatták, még 1938-ban.

A hat kútszobor története az ötvenes évek végére nyúlik vissza, amikor elhatározták, hogy Debrecen 600. évfordulóját méltóképpen, sok szobor, műalkotás felállításával szeretnék megünnepelni. Ennek a hat szobornak a felállítása kicsit elcsúszott időben, mert az évfordulós időszak az 1961-es év volt. Ezeket az alkotásokat pedig 1964, 1965-ben helyezték el.

A teret, illetve az előtte álló kétlépcsős vízmedencét úgy tervezték meg eredetileg, hogy abban visszatükröződjön az egyetem épülettömege (tükörtó!). Ezt az egységet (a látvány szépségét) a medencébe, a hatvanas évek elején telepített kőkupacok (szakszerűen: kőgruppok) elrontották. A szökőkút funkció ekkor vette kezdetét. Az egyetem vezetése "találta ki", hogy jó volna szobrokat is elhelyezni a már létező, szobrok elhelyezésére is alkalmas végpontjain a medencéknek.

"Az ún. kétezrelékes rendelet alapján biztosította a szükséges pénzösszeget a Képzőművészeti Alap. A kérés megfogalmazása után működésbe lépett a szokásos gépezet, lejátszódott a szigorú rendeletekkel, utasításokkal szabályozott procedúra. S itt újból hangsúlyoznunk kell, hogy mindenki a "helyén volt", a legjobb indulattal és tudással járt el, azaz a szocialista művészetpolitikánk mechanizmusa megfelelően funkcionált." (Betűhű idézet Bőgel József írásából)

Létrehozták az egyes szobrok külön szoborbizottságait. Ezekben részt vettek az Alap szakértői, de a város és az egyetem vezetői is. Egy ponton az egyetem vezetői rájöttek, hogy a Képzőművészeti Alap által ajánlott koncepció (mármint a hat aktszobor telepítése a reformátor szobrok szomszédságába) valahogy nem teljesen helyes út. Ezért ezeken a zsűrizéseken váltakozó szorgalommal vettek részt; ezzel akadályozva a munkálatokat, a folyamatokat. Ez volt a maguk kis tiltakozása.
Egyet viszont megköveteltek a művészektől. A hat szobrot három párként is fel lehet fogni. Az egy-egy pár szobor alkotójának, jelen esetben itt az utolsó sorban, Varga Imrének és Marton Lászlónak szorosan együtt kellett működnie, hogy a két szobor együttes hatása jól érvényesüljön: https://www.kozterkep.hu/~/3237/Piheno_no_Debrecen_1964.html
https://www.kozterkep.hu/~/3238/Fekvo_ferfi_Debrecen_1965.html
Talán éppen ennél a szoborpárnál sikerült ez legjobban, legteljesebben. Ők vannak legközelebb a városhoz, a sugárút végén ezt a két szobrot lehet elsőként megpillantani. Ha valaki gyalog erről közeledik – ami igen ritka eset. A Bethlen utca, majd tovább az Egyetem sugárút együttes hossza közelíti a két kilométert.

Az alkotások címeiben azért van évtizedek óta hatalmas kavarodás és zavar, mert a három női alak mindegyike az Ülő nő címet viselte eredetileg:) A férfiak meg Fekvő, illetve Ülő férfi címet kaptak alkotóiktól. Időközben neveződtek el másképp; és nem minden forrás nevezte a bronzszobrokat egyformán.
A kútszobrokra nem írt ki pályázatot a Képzőművészeti Alap. Szétnéztek a szobrászok művei között, és úgy választottak a kisminták közül.

Idézet Bőgel József értékeléséből: "Végső soron azonban az eredmény meglehetősen felemás. A hat aktszobor eszmeileg csak közvetve van kapcsolatban az egyetemmel, csak annyiban, hogy az egyetem hallgatói fiatalok, ezek a szobrok egészséges fiatal testeket ábrázolnak (igazán csak testeket, mert szellemi arculatot alig!), s így némiképpen emlékeztetik a térre érő szemlélődőt, hogy az előtte lévő nagy épület nem aggszakállúak tanintézménye...
Tréfásan azt mondhatnánk, hogy egyaránt csalódik bennük az egyetemet meglátogatni készülő, s a kőgruppok, reflektorok csodáit kutató és váró, messze földről érkező vándor; az pedig nem is kétséges, hogy mit mondanának Méliusz Juhász Péter és társai a késő utódoknak, ha feltámadva poraikból megtekintenék az átrendezett téren e meglehetősen profánul "öltöztetett" és viselkedő bronzfiatalokat."

Bőgel József 1965 júniusában megjelent értékelése nem tér ki pontosan arra, hogy mikor helyezték el az alkotásokat a medence szélén. A Hajdú-bihari Napló 1964. augusztus 23-án az elhelyezésről közölt egyetlen fotót, majd a 29-i számban további egy alkotásról mutatott képet. Feltételezhető, ha az újságírás aktualitási követelményét nézzük, akkor valóban ebben az időszakban került a hat szobor a helyére.
Bőgel József másik, 1961-ben a debreceni szoborállítási eljárásokról már leírta (Alföld, 1961/4.: Új szobrok Debrecenben), hogy szokás a városban avatás, értesítés, bemutatás és értékelés nélkül megtenni ezeket. Vagyis nincs avatás, nincs hír a helyi lapban az alkotásokról, és nem vállalkozik senki azok bemutatására, magyarázatára, de legfőképp kritikájára. Fogadják el a városlakók úgy, ahogy kapták. Hogy nem való a másmilyen hagyományokhoz szokott városba?
És egyáltalán: kinek, kiknek készült el például ez a tér? Minek árán olyan ma az Egyetem előtti tér, park, mint amilyen?

" Mindent összevetve: az eszmei problémákon túl e szobrok művészileg sem tartoznak majd alkotóik életművének kiemelkedő csúcsai közé. Nyilvánvaló, hogy az eddig elmondottak következtében e térre nem lehet Giacometti vagy Henry Moore stílusában szobrot mintázni, de a hat szobor összeredménye inkább csak a regisztrálás szándékát mutatja...
Feltehető, hogy az eredményekből mindenki tanul: a rendelő, a kivitelező és a művészek. Jót akartak, színvonalasat produkáltak, de jobbat is lehetett volna adniuk."

Hogyan látom én?
Debrecenben nagyon kevés szobrászati, illetve művészeti alkotás van köztéren, és a középületekben.
Az okokat lehet boncolgatni. Egyrészt a reformátusok lakta vidékeken, ahol a templomok a maguk puritánságukkal, díszítetlenségükkel nem ösztönözték az embereket a képzőművészetek befogadására. Az utcákon sem akartak művészeti alkotásokat látni – igény sem volt rá.
Nem véletlen, hogy éppen az egyetem a világjáró, világlátott professzoraival a legnagyobb pozitív húzóerő máig is, ebben az ügyben. Ők szerteágazó érdeklődési körükkel, a művészetek mecénásai tudtak lenni, és maradni.

Az, hogy a város miért maradt érintetlen, miért hiányoznak belőle a köztéri művészeti alkotások, az már húzósabb kérdés. Talán nem szerénytelenség leírni, hogy viszonylag jól ráláttam az eddigi feltöltések, és évek alatt a folyamatokra. Ma is túl sok az üres tér, terület, ami művészeti alkotások után kiált.

1954-ben alkották meg a kétezrelékes rendeletet, amiről már sokszor írtunk az oldalon.
Ha debreceniként végiggondolom a saját városomban ennek tényleges megvalósulását, sírhatnékom támad. Merthogy nálunk hiányoznak az utcákról ezek a művek. Méghozzá teljesen.

A lakótelepek, nagyberuházások, időrendi sorban:
1950-es évek eleje: Belváros: Csapó utca, Liszt Ferenc utca, Blaháné utca – a terveken még szerepeltek szobrok, egy sem valósult meg belőlük... Illetve egyetlen egy, a Bőség: kozterkep.hu , amit pár hónapon belül "száműztek" a Nagyerdőre, a belvárosból.

1960-as évek: Erzsébet utcai lakótelep, Dobozi lakótelep, Új Élet park – egyetlen művészeti alkotás nélkül épült meg a több ezer lakás...
Az egyetlen megvalósult mű, egy iskolához kapcsolódik: https://www.kozterkep.hu/~/10058/Tanitas_Debrecen_1961.html

1970-es évek: Fényes-udvar, Vénkerti lakótelep – szintén egyetlen műalkotást sem rendeltek a több tízezer otthonhoz... Az iskolákhoz, intézményekhez sem. Ami végül megvalósult, már egy későbbi időszak igénye volt.

1970-es évek vége, 1980-as évek eleje: Újkerti lakótelepen már némi próbálkozás volt a környezet szépítésére, annak művészeti alkotásokkal való "ellátására". Ezek egy részéről tudjuk, hogy voltak, de időközben lebontották őket, és hiába keresgetjük évek óta a fotókat róluk, az eredmény, semmi. Pár alkotás még a helyén van.

Az 1980–1990-es évek: Tócós-kerti lakótelep: nagyrészt itt is elfelejtették a tervezésnél ezt az ügyet... Van, amiről tudok, hogy meg kellene lennie – évek óta keresem...
Három óvoda kapott díszítést: https://www.kozterkep.hu/~/27288/Cirkuszosok_Debrecen_1988.html
https://www.kozterkep.hu/~/27939/Margit_teri_Ovoda_epuletdiszito_keramiai_Debrecen_1988.html
https://www.kozterkep.hu/~/21870/Tocoskerti_Ovoda_epuletdiszito_keramiai_Debrecen_1988.html

Van egy nem túl szép, de lehet, hogy mégiscsak igaz elméletem arról, hogy hol is vannak ezek a művek, amelyek hiányoznak a lakosság életteréből:
A Csokonai Színházat az 1960-as évek elején újították fel. A nyolc darab Marschalkó János szobrot leszedték, és helyükre újakat állítottak. Ez volt az egyik ilyen beruházás, ami több lakótelep szobrokra szánt összegét elvihette...
A másik (és nem véletlen, hogy épp itt, az egyetem előtti szobroknál írom meg mindezt) ez a tér. 1960-as évek közepén az egyetemen nem épült semmi. Nem volt fejlesztés, tehát a semmihez nem jártak szobrok :(
Mégis itt látjuk 50 éve ezeket a szökőkút melletti szobrokat. A város, és a Lektorátus között valami olyan együttműködés történt, ami miatt még az egyetemről, a szoborbizottságokba kinevezett személyek sem értettek egyet. Nem véletlenül tartott olyan sokáig ennek a hat szobornak a felállítása.

Ezek az alkotások, illetve az ezekre kifizetett nem kevés összeg hiányzik a város lakónegyedeiből, hogy ott állatszobrok, gyerekeket ábrázoló szépségek, anya-gyermek szobrok álljanak. Ebben a városban semmi ilyesmi nincs. Mint ahogy modern szobrászati alkotások sem.

Nagyon irigyeltem, irigylem azokat a szoborlap-tagokat, akiknek az évek során megadatott az élmény, hogy ilyen alkotásokat fotózhassanak lakóhelyükön – merthogy mindenhol máshol vannak ilyenek az országban, csak Hajdú-Bihar megyében, de kiváltképp Debrecenben nincsenek.

A Bőgel József által az Alföldben írt hosszú cikk is csak sejtetni engedi a folyamatok visszásságát – nem meri kimondani a nagyon is nyilvánvaló tényt. Igaz, még 1965-ben írta. Akkor még nem láthatta, hogy ez a folyamat húsz (ötven) éven át, szinte semmit sem fog előre haladni.

Az egyházi intézmények közelében állítanak mostanság emlékműveket, szobrokat, mellszobrokat. Augusztus 20-án szégyenszemre a város vezetői egy domborművet koszorúznak, mert Debrecenben még most sem állítottak közpénzen Szent István-szobrot.

A most befejezéséhez közeledő előadás-sorozatban a jelenleg a városban alkotó művészekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A velük folytatott személyes beszélgetések is alátámasztják a véleményemet.
Rajtuk nem múlik. A városban alkotó szobrászok felkészültsége akár egy jó kezdet is lehet. Már csak élni kellene a lehetőséggel…