Hiányérzetem van! Tavaly ilyenkor a fűzfői vasszobrász, P. Kovács Péter, szép sorozattal (vagy annak első darabjaival) ajándékozta meg barátait, a helybélieket (és az odazarándokolókat). A parti sétány mentén találták meg helyüket. Pontosabban a többség, mert sajnos, volt közöttük, amelyiknek lába kélt, nagy szomorúságot okozva alkotójának és a követőknek.
Most viszont a sorozat befagyott, ami igazán meglepő az aktuális, hőgutára okot adó kánikula mellett.
De ha belátó vagyok, okot is találok. Egymást érik a kiállítások, alkotótáborok, Fűzfő vasszobrásza pedig nem maradhat le ezekről, kb. naponta tudósít Fb-oldalán.

Így most maradok a köztéri szoborpark gyűjteményénél, ami a fűzfői iskolával szemben kínálja a kortárs művészetnek ezt a sajátos vonalát.

Ez az alkotás az, aminek első ránézésre láttam. Fél lábon egyensúlyoz, másik lába feltekeredik, karjával folytatódva kört alkot. Egyszerűségében kifejező alkotás. Ő egy tornász, az elkészítését kísérő gondolatok bepillantást engednek alkotója téli mindennapjaiba. Olvashatók a készítés idején megjelent posztban.

"Mostanában előfordul, hogy tornázunk, jógázunk itthon. A hideg idő nekem nem alkalmas a sétán kívül egyéb mozgásra. Tulajdonképpen rá kellett jönnöm, hogy amit én csinálok az inkább valami mozgásművészeti kabaré, mert olyan merevek az izmaim. Lazítok, lazítok de ez a gyakorlat szerintem az a kategória amit meg sem kell próbálnom.
Bár ha vasból megy, talán van még remény!"

---